Rakd le terhedet

Minden gondotokat Őrá vessétek, mert neki gondja van rátok” 
1Péter 5:7.
Ma reggel, amikor ezt a szakaszt olvastam, eszembe jutott az a – talán székely – humor, amikor a hosszú, fárasztó gyaloglás után megállt egy szekér a nénike mellett, és odaszólt a kocsis, hogy üljön fel, ne gyalogoljon. A hálás mamika felmászott, de a nehéz batyut egyetlen pillanatra sem tette le a hátáról. Amikor ezt a kocsis szóvá tette, hogy már miért nem teszi le azt a nehéz csomagot, a nénike alázatosan válaszolt: Már hogy tenném le? Épp elég áldozat már az is, hogy engem felvett, még a batyummal is terheljem?
Mi is többféle módon viszonyulunk gondjainkhoz. Mert hát azok aztán bőven vannak.
Az egyik, hogy mindent, de mindent megpróbálunk, és amikor látjuk, hogy semmi sem sikerül, akkor egy nagyot sóhajtunk, és azt mondjuk: Hát akkor imádkozzunk, talán Isten küld valami megoldást.
A másik, amikor úgy gondoljuk, van Istennek épp elég dolga, minek fárasszam apró-cseprő gondjaimmal?
A harmadik, amikor átadjuk ugyan gondjainkat Neki, de azért mi is odaállunk, és próbálunk neki tanácsot adni, meg azért a biztonság kedvéért beállunk a teher alá, hátha úgy neki könnyebb lesz.
Szeretnék Rick Warrentől idézni, hogyan értelmezi ő, hogy adjuk át minden gondunkat, félelmünket és örömünket Istennek.

„Többre van szükség a puszta akaraterőnknél, ahhoz, hogy ne aggódjunk. Bizonyára Te is tudod ezt, mert már sokszor megpróbáltad. Azt gondoltad: “Nem fogok aggódni emiatt.” és ebben a pillanatban már el is kezdtél aggódni.
1. Ismerd meg Istent. Jézus a Máté 6:32-ben azt mondja: “Az emberek, akik nem ismerik Istent és az ő útjait, nyugtalankodnak.” (MSG ford.). Ha nincs kapcsolatod Istennel, minden okod megvan az aggodalomra. El kell kezdened megismerni Istent! Hívőként van egy mennyei Atyád, aki azt az ígéretet tette, hogy vigyázni fog rád. Isten gyermeke vagy és mint gyermekének különleges kiváltságaid vannak. Amikor aggódsz, Isten azt mondja: “ Az én gyermekem vagy. Miért csinálsz úgy, mint egy árva?” 
2. Helyezd Istent az első helyre életed minden területén. A Máté 6:31-33 azt mondja: “Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk?- vagy: Mit igyunk?- vagy Mit öltsünk magunkra?... a ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van minderre, és ő meg fogja adni nektek, ha őt helyezitek az első helyre az életetekben és úgy éltek, ahogy azt ő akarja.” (TLB ford.) Minden alkalommal, amikor Isten kikerül életed középpontjából és bármi más odakerül a helyére – teljesen mindegy milyen jó dolog is az – elkezdesz aggódni.
3. Az adott nappal foglalkozz. A Biblia azt mondja: “Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnapnak megvannak a saját aggodalmai: minden napnak megvan a maga baja.” (Máté 6:34, NCV ford.) Ha a holnap miatt aggódsz, nem tudod élvezni a mai napot. A mai nap áldásait elveszíted. Az rendben van, hogy megtervezed a holnapot, de a mának kell élned. És amikor mindig a holnap miatt aggódsz, a jövő nyomasztóvá válik. De Isten adja az Ő kegyelmét és erejét, amire szükséged van a mindennapokhoz.  Most pedig, csak a mához van elegendő erőre szükséged.
4. Bízd Istenre a gondoskodást. “Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1 Péter 5:7, NLT ford.). Hogyan tudod ezt megtenni? Az egyik útja az, hogy memorizálod Isten ígéreteit a Bibliából. Ezek olyanok mint egy biztosítási kötvény a hívőknek.  Ha tudod, hogy valami biztosítva van, akkor többet nem kell aggódnod felette. A másik útja az imádság. Ha annyit imádkozol, mint amennyit aggódsz, sokkal kevesebb dolog miatt fogsz valóban aggódni.
Mi az eredménye annak, ha ezt a négy lépést megteszed? "Megtapasztalod Isten békességét, amely sokkal csodálatosabb, mint amit az emberi értelem felfoghat." (Filippi 4:7a, TLB ford.)
Imádkozz így a mai napon: "Drága Atyám, megvallom, hogy gyakran elfelejtem, hogy Te minden nap velem vagy. Gyakran elfelejtem, hogy Te valójában milyen is vagy. Meg tudsz nekem bocsátani ezért? Szükségem van arra, hogy egyre jobban megismerjelek Téged és a Te Igédet, a Te ígéreteidet. Segíts, hogy életem minden területén Téged helyezzelek a központba. Segíts nekem, hogy az adott nappal foglalkozzam mindig. Segíts nekem, hogy ne aggódjak a holnapért. Ehelyett hadd figyeljek arra, hogy mit teszel az életemben a mai napon. Szeretnék bízni abban az ígéretedben, hogy minden szükségemet megadod – legyen az akár pénzügyi, akár párkapcsolati, akár fizikai, akár társadalmi, akár lelki, akár érzelmi. Segíts nekem jobban bízni benned és kevesebbet aggódni. Jézus nevében kérlek, hallgasd meg imádságomat. Ámen"
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.11.)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia