Istentől ered a szeretet

„Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent;
János első levele 4. fejezet 7. verse


Ma sokan vörös rózsával, apró ajándékokkal fejezik ki kedvesük iránti szeretetüket, elköteleződésüket. Tegyünk is meg mindent annak érdekében, hogy a szeretetünket a másik tudomására hozzuk. Az otthon is attól lesz kedves hely, ha szeretet lakozik abban. Az az otthon ahol szeretet van, kész arra, hogy a menny előképe lehessen. A szeretet megtisztítja a lelked.  A szeretetnek tettekben kell megnyilvánulnia és ez világítani fog, elnézi a hibát, és ami a legfontosabb, hogy Jézus Krisztus ajándéka.

A 16 éves Brooke Charlesworth 2014 szeptemberében kezeletlen, 1-es típusú cukorbetegség miatt lett rosszul, ami végül klinikai halálhoz és kómához vezetett. A lányt anyja vitte  a scunthorpe-i kórházba, miután eszméletlenül talált rá szobájában. Az orvosok később közölték vele, hogy Brooke szíve egy időre leállt, azóta pedig kómában van. Mint mondták, fogalmuk sincs, mikor fog felébredni, de abban biztosak voltak, hogy a lány állapota súlyos, és hosszú időre van szüksége a gyógyuláshoz.


A gyermeket közben átszállították a Sheffieldi Gyermekkórházba, ahol többször agyvérzést kapott a kóma alatt, ráadásul fertőzések alakultak ki a testében. A szakemberek úgy vélték, lehet, hogy többé nem ébred fel, de ha mégis, nagy valószínűséggel nem fog látni, mivel az agyvérzések maradandó károsodást okoztak a látóközpontjában. Ám a lány szervezete erősebbnek bizonyult, mint orvosai várták, és nyolc nap után végül kinyitotta a szemét. Az első, amit mondott ágya mellett ülő anyjának annyi volt: Szeretlek. Brooke Charlesworth azóta teljesen felépült, és szeretné felhívni a figyelmet a diagnosztizálatlan 1-es típusú cukorbetegség veszélyeire, emellett adományokat is gyűjt. 


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia