Besértődött keresztyének
"... amikor
azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem
önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is
kijelenti nektek."
János evangéliuma 16:13
– Az a gyülekezet
baja, hogy nem értenek engem – mesélte nekem egyszer egy „besértődött”
egyháztag, aki már évek óta nem járt a közösségbe. – Túlságosan beszűkültek voltak
a hittestvéreim, és nem hordozhatták el azt a tudást, amit én akartam átadni
nekik. De lesz majd idő, amikor vissza fognak gondolni rám, és sajnálni fogják,
hogy nem becsültek akkor meg engem.
Ültem és
hallgattam. Valószínűleg bármit is mondtam volna, nem ért volna semmit, mert
kimondatlanul én is a „beszűkült hittestvér” kategóriájába tartozhattam, és
mint ilyen, képtelen lettem volna szembeszállni azzal a nagyszerű tudással,
amivel ez az egykori igehirdető rendelkezett.
Sajnos lelkipásztori
pályafutásom során nem ő volt az egyetlen meg nem értett „zseni”, aki
mindenkinél jobb hívő volt, mindenkinél jobban értette Isten dolgait, csak
éppen a többiek – korlátoltságuk miatt – el nem hordozhatták őket. Bizonyára
nem tudatosul ezekben az emberekben, hogy Jézus szavait idézik (János 16:12): „Még
sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni”. Jézus is
tisztában volt avval, hogy nem minden gondolatát lennének képesek megérteni
tanítványai. De ahelyett, hogy ezen megsértődött, vagy ahogy ma mondják,
besértődött volna – „ezek az ostoba tanítványok, nem is érdemlik meg, hogy
tanítsam őket” –, megígérte nekik a Szentlelket (16:13a): „amikor azonban
eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” A „besértődött”
egyháztagok és Jézus között az a nagy különbség, hogy míg amazok saját maguk
körül forognak, csak saját érvényesülésük fontos számukra, saját tudásocskájukkal
akarnak dicsekedni, addig a megváltó számára a többiek a fontosak, hogy ők megismerjék
Isten üzenetét, hogy az ő megértésük növekedjen.
Van továbbá még egy
nagyon fontos különbség az önjelölt tanítók és Jézus között, amire a
bibliaszakasz második fele világít rá (16:13b-14): „mert [az igazság Lelke]
nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat
is kijelenti nektek. Ő engem [Jézust] fog dicsőíteni, mert az enyémből merít,
és azt jelenti ki nektek.” Általában akik úgy gondolják, hogy egyedülálló
és nélkülözhetetlen üzenetük van az emberek számára, és – ha akarják, ha nem –
meg kell mindenképpen hallgatni őket, önmaguktól szólnak. Önmaguktól, mert
saját magukat akarják ismereteik fitoktatásával dicsőíteni. A Szentlélek
azonban nem magától szól, hanem Jézustól merít, nem magát dicsőíti, hanem
Krisztust. „Újat” dolgokat tanít ugyan ahhoz képest, amit Jézus mondott földi
szolgálata során (ezért vezethet „a teljes igazságban”), de nem „mást”.
Érdemes tehát e dolgokat
végiggondolni. Amikor másoknak Bibliáról beszélünk, csak magunk körül forgunk,
csak a saját ismereteink átadása a fontos, vagy odafigyelünk azok
szükségleteire is, akikkel beszélgetünk? Amikor a hit dolgait magyarázzuk, magunkból
merítünk, vagy Jézusból? Vajon önző vallásunk, vagy Krisztus-központú hitünk
van inkább?
Hagyatkozzunk ma is az „igazság Lelkére”, ne
hogy mi is „besértődött” keresztyénekké váljunk!
