szerda, január 11, 2017

Mustármagnyi hit



„Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engedne néktek.”
 (Lukács evangéliuma 17. fejezet 6. vers)

A tanítványok csodálattal nézték, ahogy Mesterük szolgálata nyomán „a vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik” (Máté 11:5) Majd odaléptek Hozzá és azt kérték; „Növeld a mi hitünket!” (Luk.17:5)

Bizony, sokszor mi is ezt kérjük. S miért? Azért, mert mi is azt szeretnénk, hogy nagy sokaság kövessen minket és ámulva nézzék, hogy milyen nagy és látványos dolgokat viszünk végbe. Ehhez, pedig úgy gondoljuk, valami hatalmas szupererőre van szükségünk…

S mit válaszolt és válaszol ma is Jézus erre a kérésre? Gyere és fogj a kezedbe egy mustármagot, (ha nincs otthon, vehetsz egy szem borsot is, bár az már kicsit nagyobb)! Úgy-e milyen kis apróság? Jelentéktelen kis semmi. De vedd csak a szádba és rágd szét!

Igen, most már tudhatod, a hit erejét ne a nagy projektekben, ne az épületek nagyságában, ne a prédikációk számában, vagy hosszában, ne a jelenlévők létszámában, ne a külsőségekben keresd. Az igazi erő belül van, s ha ez felszínre kerül, akkor nincs lehetetlen.

Ugyanakkor jó lenne, ha fák és hegyek mozgatása helyett, azon gondolkodnánk, hogy a mai nap apró, jelentéktelennek tűnő feladatait úgy végezzük el, hogy abból mások is megtapasztalják a menny áldásait.

„Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap.

Minél nagyobb igyekezettel - de felebaráti szeretettel - próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.” (E.G.White; Krisztus példázatai 245.o.)