szombat, szeptember 17, 2016

Tetszik Jézus! Ja, mégse.

„Simon Péter így felelt: „Uram, kihez mehetnénk?! A te szavaid vezetnek az örök életre. Mi hiszünk benned, és meggyőződtünk róla, hogy te vagy az Isten Szentje!” (Egyszerű fordítás)
János evangéliuma 6:68-69


Jézus népszerűsége erősen megugrott mikor ingyen ebédet osztott a több ezres tömegnek. Ha nagyon akarta volna királlyá is megteszik. Még csak fizetett hirdetést sem alkalmazott. Mégis követte mindenféle-fajta ember mindenféle szándékkal. A 12 fős zárt csoportból egyszeriben tömegbázist tudhatott magáénak.
Facebook-os ismerőseim közül néhányan figyelmeztetnek, hogy akivel 1-2-3 éven belül nem kommunikáltak, törölni fogják. Jogos. Jézus sem akart látszólagos követőket.
Nagy dolog az, hogy valaki Jézushoz jön, de mi lesz ezután? Miért is vagyok itt? Hogyan tovább? Hogyan lehet továbblépni?
Többféleképpen követhetjük Jézust:
1.       Úgy mint a tömeg – valami hív, valami vonz Jézushoz. Talán a kíváncsiság, talán a problémáink, esetleg segítségre, vezetésre vágyunk… talán meg sem tudjuk fogalmazni. De Jézusnál vagyunk és ez nagyon jó.
Szükségleteink vannak. Mindannyiunknak. Reményre vágyunk, biztonságra, tanításra, gyógyulásra, életcélra, társra…

2.       A következő lépés, mikor felismerjük és meggyőződünk arról, hogy Jézus a Megváltónk.
A jelekből, amint LÁTTAK, és amiket most TAPASZTALTAK felismerték, hogy Jézus a megígért Messiás.
- Azt is megfigyelhetjük János leírásában, hogy kétféle jeleket láttak:
        - amit másokon tett
        - amit maguk éltek át
Mindkettő fontos. Látni, hallani mások tapasztalatait. Felismerni Isten hatalmát, cselekvését életükben. Igazi MEGGYŐZŐDÉSre viszont az vezet, amit mi is átéltünk, tapasztaltunk.

3.       Jézus követésének van egy még magasabb szintű formája: a TELJES ELKÖTELEZETTSÉG.
Másnap Jézust tovább követi, keresi a tömeg és itt valami megváltozik. Sokan otthagyják, néhányan viszont végleges döntést hoznak mellette.
A többségnek nem volt elég a tegnapi csoda.

Jézus a legjobbat ajánlja fel, de ennek ÁRA VAN.
Az árat felmérve sokan otthagyták – még tanítványok is.
Jézus követése HITet igényel. Teljes azonosulást, szövetséget Jézussal (keresztségben).

De ha szeretünk valakit… számít az ár?

péntek, szeptember 16, 2016

Szeressétek az öregeket!

„Ha egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét tiszteljék, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt. Ha valaki az övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” 
1Timóteus 5:4, 8.



Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket. 
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet. 
Szenvedtek ők már eleget, 
A vigasztalóik ti legyetek.
 
Én nagyon kérlek titeket,
 
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek őket szűk odúkba
 
Ne rakjátok őket otthonokba. 
Hallgassátok meg a panaszukat, 
Enyhítsétek meg a bánatukat.
 
Legyen hozzájuk szép szavatok, 
Legyen számukra mosolyotok.
 
Én nagyon kérlek titeket, 
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
 
Amíg fölnevelkedtetek. 
Fáradtak Ők is eleget,
 
Hogy ti módosabbak legyetek.
 
Ők is elfogadtak titeket, 
Mikor Isten Közéjük ültetett.
 
Azért én kérlek titeket,
 
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
 
Elhívja őket közületek,
 
Ti foglaljátok el helyüket,
 
Mert ti lesztek majd az öregek.
 
S mindazt, mit nekik tettetek,
 
Azt adják nektek a gyerekek.
 
Azért előre intelek titeket,
 
Szeressétek az öregeket.
Óbecsey István




csütörtök, szeptember 15, 2016

Ki az aki komolyan gondolja ezt a Jézus-dolgot?

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Máté evangéliuma 10:32-33

Egy keresztyén csoport – a kémhálózat és az üldöztetések ellenére – úgy döntött, hogy titokban összegyűlnek az egyik testvér házának alagsorában. Hétről hétre találkoztak, imádkoztak, tanulmányozták az igét és – mivel a terem jól el volt zárva a külvilágtól – sokat énekeltek. A titkos gyűlések joggal az őskeresztyének katakombáira emlékeztették őket, és ez a büszkeséggel töltötte el őket. Az egyik ilyen összejövetelen azonban három fegyveres katona rontott be a helységbe. Az istentisztelet félbeszakadt, és mindenki reszketve meredt a betolakodókra. „Ez itt a vég!” – gondolták sokan. Az egyik katona durván rákiáltott a gyülekezetre:
– Ki az, aki itt nem gondolja komolyan ezt a Jézus-dolgot?
Feszült néma csend következett. Majd az utolsó előtti sorban lassan fölemelkedett egy ősz hajú vékony ember:
– Én nem vagyok Jézus követője! – rebegte megszeppenve.
– Rendben, akkor tűnj el innen! – recsegte a fegyveres.
Az ősz hajú hamar kisurrant a teremből. Ez után a katona megint elkiáltotta magát:
– Nos, ki az, akinek Jézus nem jelent semmit?
Néhány másodperc után két másik ember is fölállt. A katona csak a fejével intett, hogy mehetnek. Majd harmadszor és negyedszer is föltette a kérdést, miközben gépfegyverét élesre töltve az emberekre tartotta. Az első távozók bátorságot adtak a többieknek is. Sorra egymás után álltak föl az emberek, idősek és fiatalok, nők és férfiak, és amilyen gyorsan csak lehetett, kisurrantak az ajtón. A két másik katona még lódított is egyiken-másikon, hogy gyorsabban távozzanak.
Néhány perc múlva már csak egy tucat ember maradt, akik azonban ülve maradtak. Ekkor a fegyveres külön-külön mindegyikhez odalépett, gépfegyverét egyenesen a mellkasuknak nyomta:
– Te követed Jézust?
– Igen! – hangzott a csöndes válasz.
– És te? Most még elmehetsz! – rivallt rá a másikra – Te követed Jézust?
Az ember lassan, de határozottan bólintott. A katona mindegyikhez odalépett, de – ki halkabban, ki bátrabban – mindenki megvallotta Jézust. Ekkor a fegyveres intett másik két társának, akik durván becsukták az ajtót. Nem sok jót várhattak az ülve maradtak. Ekkor azonban meglepő dolog történt. A három katona falnak támasztotta gépfegyverét, kettő leült a sorok közé, a harmadik pedig így szólt:
– Kedves testvérek! Énekeljük el közösen az „Én csak Jézus lábnyomában járok” kezdetű éneket!

szerda, szeptember 14, 2016

Isten védelmében

Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.”
(91. Zsoltár 1. vers)

Megfigyelted már, hogy mit csinál egy kisgyerek, ha mint idegen közeledsz hozzá? Igen, azonnal odaszalad szüleihez és édesanyja vagy édesapja lábát szorítva mögéjük bújva les vissza rád. S ugyanez figyelhető meg az állatvilágban is, ahogy a kicsinyek szüleik árnyékában rejtőznek el.

De mi történik később, mikor öntudatára ébred egy gyermek? Kamaszkorban már nem keressük szüleink közelségét, sőt… csak semmi érintés, semmi puszi, minél messzebb, minél távolabb… Aztán persze, ha baj van, akkor jön: Apa segíts! S vannak, akik szerint ez így van jól.

Most az olimpia idején figyeltem fel arra is, hogy rengeteg sikeres sportoló gyermeke (aki maga is sportol), úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha összehasonlítanák apjával, vagy anyjával, és minden lehetőséget megragad azért, hogy kilépjen szülei árnyékából.

S a megkérdezettek között csak egy kerékpáros volt, aki azt mondta, hogy végtelenül hálás azért, hogy ő is ott tekerhet, ahol korábban az édesapja. Sőt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az egyik legnagyobb kerekes – hiszen az apja egyben az edzője - ad neki minden nap tanácsot.

Ezen példák után szeretném, ha elgondolkodnál azon; Te hogyan viszonyulsz a mennyei Atyához? Az öntudatára ébredt Ádámhoz hasonlóan elbújsz előle, kerülsz vele minden kontaktust, vagy Dáviddal együtt azt mondod:

Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.

Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.” (Zsolt. 91:2-7)

kedd, szeptember 13, 2016

Az úton

„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon...”
91. zsoltár 11. verse


Egy évben kb. 50-60 ezer kilométert teszek meg autóval. Sopron és Záhony között majdnem 540 km hosszú az út. Ezt 111x csinálom meg egy évben, vagyis nagyjából minden harmadik nap. Napi kb 150. km utazok. Erre a kamionos azt mondja, hogy csak annyit? A hétvégi sofőr pedig azt, hogy az rengeteg. A leghosszabb utazásokat a feleségem boldogító társaságában teszem meg, de sokszor utazok magányosan is. Melyiket szeretem jobban? Természetesen az előbbit!

Ha egyedül is utazom, sokszor eszembe jut ez a vers. Angyalok, akik őriznek a rám leselkedő veszélyektől. De vajon milyen veszélyektől? A legtöbb utunk zavartalan, Elindulunk Sopronból, és minden gond nélkül elérünk Záhonyig. De nem tudjuk, hogy hány és hány veszély leselkedett ránk, amitől megmenekültünk. Aki csak egy kicsit is rutinos sofőr, tudja, hogy bármelyik pillanatban kialakulhat egy veszélyes szituáció az úton. De vajon hány lehet még amiről még csak sejtésünk sincs?!


Talán csak a mennyben fogjuk megtudni, hogy hányszor menekültünk meg, hogy mi történt az úton, közvetlen mögöttünk, hogy mi lett volna, ha csak egy másodperccel is korábban vagy később érsz oda. Az Úr melléd rendel egy angyalt, aki mint egy testőr védelmez téged a rád leselkedő veszélytől. Ezt tudva hiszem, hogy ma már is bátrabban indulunk az utunknak, mert az Isten erről is gondoskodott. Ugye milyen körültekintő? Mindig a legjobbat adja neked, mert te a legjobbat érdemled, és azt csak az Isten adhatja neked! Szép napot! 

hétfő, szeptember 12, 2016

Hívd segítségül az Urat mindenkor!

Akkor kiáltott Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és mondta: Ó Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segíts meg minket, ó mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! Ó Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.
 

Krónikák 2. könyve 14:11

Asa király a déli országrészben uralkodott, miután az ország Salamon uralkodása nyomán kettészakadt. Bennünket sokszor megterhelnek a saját életünk nehézségei, kilátástalan és megoldatlan élethelyzetei, kihívásai, de mit érezhetett akkor Asa, akinek a vállán királyként nem csak a saját életének és sorsának a terhe nyugodott, hanem egy egész népé, a választott népé? Roppant haderő fenyegette az országát (l. 9. vers), de nem ijedt meg tőlük.

A helyzete emberileg kilátástalan volt – ahogy sokszor a miénk is az, amikor alaposan, logikusan, tárgyszerűen kiszámoljuk a mindenkori erőviszonyokat. Asa azonban tudta, hogy hova fordulhat segítségért, és meg is tette: Nem szövetségeseket keresett, nem a haderő létszámát próbálta növelni, hanem egyenesen Istenhez fordult. Tudta, kimondta, hogy Isten előtt nincs különbség a sok és a kevés között, Ő nem csak bizonyos helyzetekben tud segíteni, nem korlátozzák az úgynevezett realitások. Egyedül mi korlátozhatjuk azzal, ha nem az Ő útjain járunk, Asa azonban Istennek tetsző reformokat hajtott végre az országban (l. a fejezet eleje), ezért bizalma volt a legfőbb szövetségeséhez, hogy nem fogja cserben hagyni. Nem is hagyta!

Légy te is hűséges a mai napon is Istenhez, hogy amikor legközelebb segítségül hívod, olyan nyugodt, bizakodó lélekkel tehesd ezt, mint egykor Asa.

vasárnap, szeptember 11, 2016

Egy új sorrend

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!”
Máté evangéliuma 16:24


Ma emlékezem. Ma és minden nap Rád, akinek olyan természetes volt ez az ige, pedig nagyon sokáig nem voltál beszélő viszonyban Istennel. Ma újból eszembe jutnak a régi képek, egy-egy gyermekkori keserédes emlekfoszlány, amiket egyszer majd továbbadok én is az utódomnak. 

Számomra Te voltál, Te vagy a legmeghatározóbb emberi példája annak, mit is jelent megtagadni önmagadat. Mert nem úgy tetted, hogy közben úton útfélen panaszkodtál mindenkinek, aki csak szembe jött veled, hogy milyen sanyarú is az élet. Nem játszottad a mártírt, mert nem tartottad magad annak. Szeretetből tetted, amit tettél, és tudom, hogyha újrakezdhetnéd, ha lenne lehetőséged arra, hogy visszarepülj az időben, és újraéld, újra élj, akkor nem cselekednél másként. 

Szeretetből tetted. Szeretetből voltál utolsó a sorban. Szeretetből virrasztottál az ágyunk mellett a viharos éjszakákon fogva mindkettőnk kezét. Szeretetből olvastad el újból és újból azt a mesét, amit ki sem állhattál, mert nekem pont az volt a kedvencem. Szeretetből maradtál fenn velem addig, míg hajnalok hajnalán végre sikeült a rajzházi végére érni. Szeretetből fogadtad el azt a hivatást, amit választottam, és támogattál annak ellenére, hogy te eleinte nem értettél velem egyet. 

Mert a sorrendben nem te voltál az első, hanem mi, akiket önmagadnál is jobban szerettél. Szeretném követni azt a példát, amit te úgy állítottál elém, hogy nem is ismerted ezt az igét. Szeretnék egy napon én is ilyen példa lenni gyermekek szemében. Szeretném megélni Jézus kérését, és magam helyett Istent tenni az első helyre, hogy a sorrend végre helyreálljon. 

Ma, kedves Olvasó imádkozz velem ezért! Hogy te és én is igennel tudjunk válaszolni Jézus hívására. Hogy mától ne önmagunk, az énünk legyen az első, a középpont, hanem Krisztus, aki az életét adta oda értünk. Ma imádkozz velem azért, hogy végre igazán le tudjunk mondani az önzéseről, és így éljünk az Ő elhívásának fényében!