csütörtök, december 29, 2016

A üdvösség ruhája nem szűk

„Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.”
Ézsaiás próféta könyve 61:10

Egy tucat felelősségemre bízott fiatallal vonatoztam keresztül a fél Kárpát-medencét, hogy valahol a Gyimesi szorosnál egy túratáborban vegyünk részt. A hosszú és unalmas utat úgy terveztük, hogy félúton megpihenünk az egyik városban, sőt másnap se utazunk tovább, hanem részt veszünk a helyi istentiszteleten, és csak harmadik nap folytatjuk zötykölődésünket Magyarország történelmi határvidéke felé.
Este, amint megérkeztünk a félúton fekvő városba, a hitközség vezetője felkért, prédikáljak másnap a gyülekezetnek. Akkoriban még igencsak kezdő voltam ilyen dolgokban, de azért szívesen elvállaltam. Igen ám, de én túratáborba készültem. Volt nálam sportszandál, oldalzsebes, lábszárnál lecipzározható túranadrág, no és – épp az istentiszteleti alkalomra gondolva – egy rövid ujjú kék vasalt ing. Másnap reggel ebben a felszerelésben meg is jelentem a szervezők előtt. Ők kétszer is alaposan végigmértek, tetőtől talpig, majd talptól tetőig.
– Így akarsz prédikálni fiam? – mondta ki végül a legidősebb mindenki közös gondolatát.
– Én túratáborba készültem, nem pedig szószékre - szabadkoztam.
A gondnoknak megesett rajtam a szíve:
– Hozok én majd a fiatalembernek ruhát – és pár perc múlva visszatért egy zöld zakóval és egy tarka nyakkendővel. Kicsit kényelmetlen volt ugyan abban a nyári melegben az a három számmal kisebb zakó, de - a gyülekezeti elöljárók tekintetét figyelve - be kellett látnom, ez ebben a helyzetben másodrendű probléma. Így történt, hogy túraszandálban, oldalzsebes túranadrágban, szűk zakóban és tarka nyakkendőben prédikáltam Isten szeretetéről.

Talán megmosolyogni való ez a történet? Mindenképpen. Mégis, mikor az „üdvösség ruhájáról” olvasok a Bibliából, ez az élményem jut az eszembe. Annak a hitközségnek volt egy elvárása az igehirdetőkkel kapcsolatban, tudniillik, hogy zakóban és nyakkendőben legyenek. Én ennek nem feleltem meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy méltatlan voltam a feladatra. Ők azonban méltóvá tettek az által, hogy biztosították számomra a szükséges ruhát.
Épp így van ez Isten országával is. A mennybe csak a bűntelenség ruhájában léphetünk be. Ki az közülünk, aki rendelkezik evvel? Ki az, aki még soha nem haragudott, aki soha nem irigykedett, vagy soha nem pletykálkodott még? Legyünk őszinték magunkhoz, ezt egyikőnk sem mondhatja el magáról. Ott állunk Isten előtt, önzésünktől foltos és szakadozott ruhában (ez még túrafelszerelésnek se menne el), és be kell látnunk, saját erőnkből alkalmatlanok vagyunk a mennyországra. Isten azonban azt mondja:
– Hozok én ennek az embernek megfelelő ruhát! – és biztosítja számunkra az „üdvösség ruháját”, illetve az „igazság palástját”. Isten országába csak kegyelemből juthatunk be, nem saját érdemeinkből – ez Ézsaiás üzenete. Fogadjuk hát el a felkínált ruhát! Mindenkit biztosíthatok, nem szűk, Isten a te méretedre szabta.