csütörtök, november 17, 2016

Rám is vonatkozik

„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést.”
Pál levele Efézusba 2:14

Nemrég kollégáimmal egy tengeri hajóútra készültünk. A terv az volt, hogy a törökországi Kuşadasi kikötőjéből kora hajnalban indulnánk, hogy mintegy 4 és fél órás hajóút után elérjük Pátmoszt, azt a szigetet, ahol János apostol megírta a Jelenések könyvét. Habár 4-ko kellett reggeliznünk, ez csöppet sem törte le hajnali vidám hangulatomat. Így mikor az idegenvezető a hullámokra hivatkozva megkérdezte, hogy ki kér tengeribetegség elleni tablettát, csak fölényesen mosolyogtam magamban.
„Ugyan már – gondoltam pökhendien –, mi nekem egy kis hajóút az Égei-tengeren? Számtalanszor utaztam már hajón, a Balatonon. Egy kipróbált óceánjáró matróznál is jobb állóképességgel rendelkezem.”
Nem is volt semmi gond, egészen addig, míg ki nem értünk az öbölből. Ekkor azonban meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a hullámok bajosan hasonlíthatok a balatoniakhoz. De ami még rosszabb volt, egyre jobban hatalmába kerített az az érzés, hogy a reggelimet hamarosan viszontlátom. Kerestem magamnak egy biztonságos pozíciót, erősen megkapaszkodtam az előttem levő asztalban, és komolyan koncentráltam, egyrészt arra, hogy bennem maradjon a reggelim, másrészt pedig arra, hogy a kollégáim mindebből semmit se vegyenek észre rajtam.
„Csak kellett volna kérnem egy tablettát az idegenvezetőtől!” – vallottam be titokban magamnak, miközben megpróbáltam kedélyes mosolyt erőltetni az arcomra. „Lehetséges, hogy a tengeribetegség veszélye rám is vonatkozik?”

Valami hasonlót ment végbe bennem akkor is, mikor először átolvastam a ma reggeli Biblia-verset. A szakaszban Pál arról beszél, hogy zsidók és görögök immár nem ellenségek, mert Krisztus lerombolta a két nép közötti elválasztó falat.
„Ugyan már – villant át először a fejemen –, mi közöm nekem a 2000 évvel ez előtt élt népek viszályaihoz, vagy kibékülésükhöz. Ha Krisztus a két nemzetet egyesítette is, semmi lényegi következménye nincsen ennek számomra ma, a 21. században.”
Aztán kifutottak gondolataim a kikötőből. Nap közben többször is eszembe jutott, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a bibliai szakasz minden szava – mint megannyi hullám – vadul tombol, himbálja az elképzeléseimet, és megingatja reggeli biztos kijelentésemet.

Eszembe jutott az, hogy bizony a magyarok számára is vannak olyan (kisebbségi, vagy szomszédos) népek, melyekhez való viszonyát sztereotip előítéletei és ellenőrizetlen híradások befolyásolnak. Vajon mi örülünk-e annak, hogy Krisztus le akarja rombolni a népek közötti elválasztó falakat? Vagy esetleg visszaépítjük azt?

Aztán az is fölmerült bennem, hogy Pál talán nem csak népekről, hanem személyekről is beszél. Vajon mindenkivel kapcsolatban el tudom mondani, hogy békességben élek, mert Krisztus lerombolta az elválasztó falakat? Talán szívesen beszélünk erről, ha barátainkról van szó. De mi a helyzet az ellenségemmel? Vajon örülünk-e Jézus falbontásának, ha számunkra nem szimpatikus személyekről van szó? Vagy esetleg titokban visszaépítjük a falat?

Mire az íróasztalomhoz kerültem, egészen felkavarodott lelki gyomrom, és azt a következtetést kellett levonnom, hogy bizony ez az igeszakasz rám is vonatkozik. Ha Krisztus falat rombol, akkor én ne építsem újjá azt! Ha Krisztus megbékélést hirdet, akkor ezt a saját kapcsolataimra vonatkoztassam! Mert lehetséges, hogy a gyűlölet és harag veszélye rám is vonatkozik…