kedd, november 29, 2016

Önkéntesség

„És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívvel, önként adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagy örömmel örvendezett. Akkor áldotta Dávid az URat az egész gyülekezet előtt, és ezt mondta: Áldott vagy te, URam, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké!”

Krónikák első könyve 29. fejezet 9-10.verse




Az önkéntesség, illetve az adakozás jó érzésekkel önti el a szívet, mert tudjuk, hogy tettünk valami jót. Éppen ma olvastam, hogy egy jótékonysági koncerten milyen nagy összeg gyűlt össze. Mert ha az adakozásról van szó, akkor azt jókedvből teszi az ember és nem kényszerből itt is olvashatjuk, hogy „örült a nép az önkéntes adakozásnak”. Az önző szív adhat bármennyit, összegyűlhet bármennyi pénz, de az önző marad. Az adakozás tehát nem oldja fel az önzőség kérdését. Azt hiszem jó lesz, ha feltesszük magunknak a kérdést, és először én magamnak célzom: „Jókedvűen adsz-e ha adsz?

Ha adakozásról van szó, akkor Dávidnak semmi sem drága, ha az az Isten dicsőítésére van fordítva.


A tízedik versben Dávid imába kezd. Az Urat áldja, dicsőíti, magasztalja az egész gyülekezet előtt. Elismeri mindenek feletti hatalmát és dicsőségét, amellyel telve a föld és ég (vö. Ézs 6) s amely forrása minden földi erőnek, hatalomnak, gazdagságnak és dicsőségnek (10–12). Ezért nem lehet helye semmi emberi öndicsőítésnek, mert minden, amit ember Istennek adhat, csak visszaadott hálaajándék (13–16). Ez teljesen összecseng Pál apostol kérdésével: mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? (Az 1Kor 4:7-ben utalás van az 1Krón 29:24-re.) Az ember egyetlen helyes magatartása Isten előtt a hála és az alázat. Van min gondolkozni!