szerda, november 02, 2016

Kellemes beszéd



„A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.”
 (Kolossebeliekhez írt levél 4. fejezet 6. vers)

Úgy hiszem, mindannyian megtapasztaltuk már, hogy egy elhamarkodottan, meggondolatlanul kicsúszott szó, vagy egy félresikerült hangsúly milyen mély sebeket képes ejteni kapcsolatainkban. Ezért valóban jó lenne megtanulni végre, hogy mikor, hol, kinek, és hogyan szóljunk.

S az magától értetődő lehet, hogy beszédünk ne legyen keserű, vagy, hogy ne savanyú képpel tárjuk fel mások előtt meglátásunkat, viszont, jogos a kérdés, hogy az apostol itt miért Dávid „Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az az én számnak!” (Zsolt.119:103) vagy Salamon „Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt,” (Én.Én. 4:11) megfogalmazásával ellentétben édes helyett sóval fűszerezett beszédről ír.

Igen, gondolhatunk a só élettani, vagy a gasztronómiában betöltött fontos szerepére, ám ezeken túl meg kell említeni, hogy a só az áldozati rendszer elengedhetetlen része volt; „minden áldozat val zatik meg” (Márk 9:49).

S ilyen értelemben a só az Istennek tetsző, az Istennek odaszánt szolgáló életet jelenti, amit Jézus is kihangsúlyoz, mikor a Hegyibeszédben a tanítványságot a sóhoz hasonlítja; „Ti vagytok a földnek savai” (Máté 5:13).

A Kolossei levél egészét olvasva pedig egész nyilvánvaló, hogy Pál is erre a Krisztusnak odaszánt életre „az odafelvalókkal törődjetek…” (Kol.3:1) kívánja emlékeztetni a gyülekezet tagjait, arra kérve őket, hogy saját személyét illetően is ne a börtön ajtajának megnyílásáért imádkozzanak, hanem hogy ott, a fogságban is tanúbizonyságot tehessen arról, aki megállította a damaszkuszi úton és új irányt szabott neki.

„Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok; Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell.” (Kol.4:3-4)

Ma reggeli imádságunk ne csupán arról szóljon, hogy az egymással folytatott kommunikáció megfelelő legyen, hanem hogy a Krisztusról szóló bizonyságtevés ugyanolyan szerves része legyen életünknek, mint ahogy a só.

Így „vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét.” (Zsid. 13:15)