csütörtök, november 24, 2016

Hibáink ellenére is értékelve

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”
Pál első levele a korinthusi gyülekezetnek 15:58

Egy olyan hitközségben nőttem föl, ahol az ifjúságvezető sok gondot fordított arra, hogy a fiatalok közel kerüljenek Istenhez. Kirándulásokat, kreatív Biblia-köröket, filmklubot szervezett, és a vele folytatott személyes beszélgetéseket még most is vissza tudom idézni. Emlékszem, mikor először kért meg rá, hogy a következő Bibliatanulmányozás során én vezessem a beszélgetést. Azon a héten, mintha megtáltosodtam volna. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból, és már vettem is elő a tanulmányt. Többször is átolvastam, aláhúztam, az idézett bibliai szakaszokat gondosan kijegyzeteltem. Szóval alaposan fölkészültem – legalább is akkor azt gondoltam. Maga a Biblia-kör – utólag visszaidézve – nem sikerült túl jól, valószínűleg alkalmaztam a legtöbb kommunikációs hibát, amely egy beszélgetésvezetésben előfordulhat. De ebből én akkor nem sokat érzékeltem, lelkesedésem töretlen maradt. És talán nem is maga a téma motivált – bár jól emlékszem, Jézus második visszajöveteléről volt szó –, hanem az az érzés, hogy valaki megbízott bennem. Az ifjúságvezetőm értéket látott bennem, és ezért egy felelősségteljes feladatot bízott rám (még akkor is, ha valószínűleg ő is tudta, nem ez lesz az évszázad Biblia-köre). Az ő megbecsülése és értékelése is hozzájárult ahhoz, hogy ma is „szilárdan, rendíthetetlenül buzgólkodom az Úr munkájában”.

Ugyanakkor egykori ifjúságvezetőm egyszerűen csak rámutatott arra, hogyan működik Isten szeretete. Azóta többet megtudtam a Mindenhatóról, és az ő értékelése és megbecsülése képezi ma már lelki motorom üzemanyagának legnagyobb százalékát. És habár még ma is követek el kommunikációs hibákat, meg más jellegűeket is (sajnos), mégis tudom, hogy „fáradozásom nem hiábavaló”, mert mindez az „Úrban” van, mert mindezt Isten motiválja bennem.

Becsüljük hát meg a környezetünkben élő embereket – még akkor is, ha nem végzik tökéletesen munkájukat –, mert ezzel az értékeléssel Isten felé vezetjük őket.