A lámpás
„A test lámpása a szem. Ha a szemed
tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.”
Lukács evangéliuma 11. fejezet 34. verse
Egy előadásra készülve bukkantam rá a városi közvilágításnak
a történetére. Érdeklődve olvastam, hogy míg Franciaországban 1558-ban megvalósították
az első utcai közvilágítást, Magyarországnak ekkor a legnagyobb problémája a
török uralom volt, úgyhogy nem igazán ezen gondolkoztak az emberek.
Az első villamos energiával működtetett lámpákat 1880-ban a
New- York-i Broadway-on gyújtották meg 1880-ban. Magyarország erre már hamar
reagált, és egy évvel később Budapesten is működtek villamos lámpák. Érdekes,
hogy komolyabb városi közvilágítás kiépítésére csak 1909-ben határozta el magát
a Fővárosi Tanács. Városi közvilágítás 1884-re Temesvárott valósult meg.
Milyen fontos is a fényforrás. Amíg nem volt fény, ami
megvilágítsa az utat, addig azok az emberek, akik naplemente után próbáltak
hazabotorkálni a Hold fénye mellett, rettegve a tolvajoktól, félve a bokatörő
gödröktől, és kerülgetve az utcára öntött szemetet és szennyvizet. A fény
irányt ad, tudatja velünk a körülményeket, láthatjuk a reánk leselkedő
veszélyeket, és mindezekre fel tudunk készülni, vagy el tudjuk hárítani. Ha
csak homályosság van, nem tudunk megfelelően tájékozódni, és ez
mindenféleképpen kihatással lesz az előrehaladásunkra.
Ha szemünket Isten felé irányítjuk, a legtökéletesebben
fogjuk látni az előttünk álló utat, azonban ha a szemünket a földre meresztjük
és azokat a dolgokat szemléljük, amiket az előbbiekben felsoroltam, akkor az
egész testünket sötétség fogja elborítani. Nem csak kívülről, hanem belülről
is. Ezért ha Isten az aki az életünk homlokterében van, az egész testünket
megvilágítja és iránypontot adhatunk mások számára is, akik a világosságot
keresik. Mert ha te a Világosságra nézel, akkor az téged is megvilágosít, így
aki téged néz, hozzá kapcsolhatod ahhoz, akire te nézel, vagyis Istenhez!
