csütörtök, augusztus 04, 2016

Szálka vagy gerenda?

„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben?”
Máté 7:3-4

Kedves emlékek ébrednek bennem, mikor gyerekkorom hitközösségére gondolok. Szerettem templomba járni, és erre az sem volt negatív hatással, ha túl hosszúak voltak az imádságok, vagy ha egy-egy idősebb néni szigorúan rám nézett, mikor prédikáció közben nem tudtam nyugodtan ülni. Kedvenc elfoglaltságom a rajzolás volt, melyre legtöbbször édesanyám határidőnaplója tűnt a legalkalmasabbnak (csak reménykedni tudok, így több évtized távlatából, hogy emiatt soha nem késett el egy megbeszélt időpontjáról sem). Így nőttem fel, és váltam már tizenéves korom első felére „érett” keresztyénné. Úgy gondoltam, hogy az egy évtizedes rendszeres templomba járásom olyan ismeretbeli és hitbeli előnyökhöz juttatott, mellyel nem mindenki dicsekedhetett. Ekkor már nem csak rajzolás tehetségével rendelkeztem, hanem bizony a „lelkek megítélésének” lelki ajándékával is. Minden vendéget végigmértem, és hamar megállapítottam, hogy mennyire felel meg a hitközség puritán esztétikájának. Hisz megtanultam, hogy hívő asszonynak nem szabad „hajának fonogatásával” foglalkoznia. Fejcsóválva vettem tudomásul, ha egyesek a „külső díszben” keresték „ékességüket”, vagy ha esetleg nem templomhoz illő, farmer nadrágban jelentek meg az „Úr házában”. Finom megvetéssel viselkedtem a missziómunkában lanyha közösségi tagok irányában, és immáron én ráncoltam össze a homlokom, ha valaki olyan zenei ízléssel rendelkezett, mely – „köztudottan” – nem egyeztethető össze a bibliai alapelvekkel. A hittestvérek közös ünnepi ebédjeiknél figyelni kezdtem az emberek étkezési szokásait, és hamar elkönyveltem, kik küzdenek a falánkság bűnével, illetve kik a finnyásan válogatósak. Röviden, hős gyermekkoromban úgy éreztem, joggal ítélem el a hitközösség bűnben eltévelyedett tagjait.

Csak egy dolgot nem tanultam meg gyermekéveim hőskorában – és valószínűleg azért, mert ez a tanítás akkor hangozhatott el, mikor én éppen rajzoltam, vagy tán másokat kritizáltam –, hogy ne nézzem a szálkát másnál, amíg gerenda van az én szememben. Mert míg én mások felett ítélkező, „érett” keresztyénnek tartottam magam, addig beképzelt, másokat lenéző, pökhendi emberré váltam.

Miután rádöbbentem saját nyomorúságos helyzetemre, miután megláttam a saját szemembe a gerendát, éreztem meg igazán Isten szeretetét. Hiszen megérthettem, a Mindenható engem beképzeltségem ellenére is elfogadott (épp úgy, mint a farmeres barátaimat), megbocsátotta szőrszálhasogató kicsinyességemet, sőt még ezen túl segített is – és segít mind a mai napig – megszabadulni a gerendáimtól.


Te mit látsz? A gerendát, vagy a szálkát?