hétfő, augusztus 29, 2016

Kincs a cserépedényben

Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.  Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:
Korinthusbeliekhez írt 2. levél 4:6-7 (RÚF)

Már Jákób is felismerte, hogy „kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hűségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél” (1. Móz. 32:10). Eszerint Isten jótéteményei, így az evangélium világossága, üzenete és annak értéke meghaladhatja az emberét, akiért mindez történik – aki csak „cserépedény”.

A cserépedény hasonlata az emberi lényre és életre találó, hiszen porból vétettünk (1. Móz. 2:7), de azért is, mert mulandó és törékeny az életünk, a bűn miatt pedig különösebb értéket sem hordoz magában eredendően. 

Mégis kincs hordozójává válhat, ha engedjük, hogy az megjelenjen az életünkben. Ennek csodálatos módjáról tanúskodik a mai igénk, ti. hogy Isten szavára a sötétségben világosság ragyoghat fel az emberi lélekben. Nem saját, hanem Istentől származó, az ő dicsősége, amely Krisztus arcán keresztül jut el hozzánk, ha szemléljük Őt. Ez által kapunk valamit, amit azután értékként hordozhatunk, áldásul önmagunk és mindazok számára, akiknek tovább adjuk. Isteni erő, rendkívüli erő lakozhat abban a mulandó törékeny kis cserépedényben, amelyek egyenként vagyunk.

Meglehet, így szemlélni önmagunkat alázatot igényel és alázatra késztet, mégis ez a valóság, méghozzá felemelő valóság. 

Szokjuk ezt a gondolatot a mai napon is, és keressük a módját, hogy hogyan valósulhat meg ez az ígéret a mi életünkben is, vagy hogyan valósulhatna meg még teljesebb mértékben!