Az engedelmesség áldása
„Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Olyan volna
békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger hullámai.”
Ézsaiás
48:18.
Ahogy ma reggel elolvastam a fenti Igét, őszintén szólva,
nem nagyon értettem. Hogyan lehet az engedelmességet, az Istenre figyelést a
folyóvízhez hasonlítani. Nekem a folyóvízről a méltóságteljes hömpölygés, a
folyamatosság és az üde zöld környezet képe ugrik be elsőként.
Aztán több fordításban is elolvastam ezt a bibliaverset, és
egyikben így találtam: „Bárcsak engedelmeskedtél volna parancsaimnak! Akkor
most békességed és jóléted olyan bőséges volna, mint az áradó folyóvíz.
Igazságod olyan lenne, mint a tenger, dagály idején.” (WBTC)
Mennyi fölösleges kudarctól, szenvedéstől megkímélhettük
volna önmagunkat, ha annakidején hallgatunk szüleinkre, ha nem mindent magunk
akartunk volna kipróbálni, ha elhittük volna, hogy igazuk van, ha nem
kérdőjeleztünk volna meg olyan sok dolgot. Nos, így van velünk Isten is.
Engedelmességet kér, de pontosan azért, mert tudja, hogy abból milyen áldás
származik számunkra. Mi meg mindent megkérdőjelezünk, felülbírálunk, aztán
összetörünk: Uram, miért engedted meg ezt? Hol voltál, amikor ez a rettenet
történt? Holott, ha figyeltünk volna Rá, akkor békességünk és jólétünk olyan
lenne, mint az áradó folyóvíz. Kiapadhatatlan. Méltóságteljes. Meghökkentő.
Merjük végre elhinni, hogy az az Alkotó, aki megteremtett,
létrehozott, tervet készített, tudja, mi válik javunkra. Nem önkényesen kér
engedelmességet, hanem mert meg szeretne óvni egy jó pár kudarcélménytől.
Merjük már végre úgy igazán letenni életünket a kezébe, és
hagyjuk is ott. Ne kapkodjuk vissza, mondván: ’ezt én jobban tudom!’ Dehogyis
tudjuk jobban! Összekuszálni, igen. De kibogozni? Tegyük életünk irányítását
Isten szerető kezébe, és ha engedelmességet kér, tegyük azt! „Akkor most
békességed és jóléted olyan bőséges volna, mint az áradó folyóvíz. Igazságod
olyan lenne, mint a tenger, dagály idején.”
