szombat, július 30, 2016

A kezemben van!


"És monda az ő embereinek: Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az Úrnak felkentje ő."

1 Sámuel 27,4

Szenvedtél már életedben mások miatt? Voltál már olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy nem tudtál tenni semmit ellene és csak menekültél a másik elől, pedig neked volt igazad? Mit kívántál akkor? Csak azt, hogy megszabadulj végre, vagy mást is? Kívántad-e, hogy végre ő kerüljön a te kezedbe, hogy megmutathasd? Akartál már bosszút állni a kínzódon? Dühített-e annyira, hogy hatalma van feletted, hogy Istenre is megharagudtál?
Szerintem nem kell szégyellnünk, ha a válaszunk igen ezekre a kérdésekre. Emberek vagyunk és a kiszolgáltatottság, a megalázottság előhozza ezeket a vágyakat. Vágyat a bosszú iránt, vágyat az igazságszolgáltatás iránt. Csupán az a kérdés, hogyha megadatik a lehetőség, hogyan járunk el?!
Ha elolvassuk Dávid és Saul történetét, megdöbbenhetünk Dávid viselkedésén. Azon, hogy mennyire nem élt a lehetőséggel, hogy végezzen ellenségével, aki sárba tiporta őt, aki az életére tört, aki elvette tőle a feleségét, a vagyonát, a társadalmi rangját, aki földönfutóvá, bujdosóvá tette őt annak ellenére, hogy ő mindig becsülettel szolgált neki. Egy teljesen felborult emberi kapcsolat, a végletekig kisarkítva. Az állandó jótett jutalma, hogy a másik a halálunkra tör. Egészen egyszerűen megdöbbentő, elképesztő.
De miért nem cselekszik hát Dávid? Miért nem mártja pengéjét a gonosz üldözőjébe? Mi az ő válasza? Csak ennyi: Ő is az Úr felkentje. Ezért nem követhet el gonoszságot ellene. Ennek a rövid kijelentésnek több fontos tanulsága is van.
1. Bosszút állni, a másikat kiiktatni még akkor is gonoszság, ha megvan hozzá minden okom. Mert az önbíráskodás bűn. Isten a bíró, mi csak emberek vagyunk.
2. A másik, a gonosz is Isten tulajdona. Őérte is lefizette Jézus a Golgotán az árat. Az ő élete is érték, nincs jogom sem elvenni, sem tönkre tenni, bármit is tett ellenem.
3. Az egyetlen lehetőségem az ami Dávidnak is volt. Szeretettel, hűséggel megpróbálni megváltoztatni őt. A király szava elakadt, amikor megértette, hogy az élete Dávid kezében volt. Minden téveszméje, gonosz feltevése megdőlt Dávid vélt árulásáról. Úgy látta őt, mint szerető "fiát", aki mindig is volt. Megszégyenülve, alázatosan köszön el Dávidtól, elismerve annak teljes ártatlanságát.
De miért tenném ezt? Miért választanám Dávid megoldását, ha az igazság az én oldalamon van? Miért kegyelmeznék meg? A válasz egyszerű: mert én is kegyelmezett vagyok. Isten fia, Jézus Krisztus nem tett ellenem semmi rosszat, sőt. Segített rajtam, meggyógyított engem, hűséges volt hozzám, áldotta minden napomat. És mi volt a jutalma? Hitetlenség, bántás, gyűlölet, harag és még sorolhatnám. És mit tett Ő ezután? Csak folytatta azt, amit elkezdett: Nem szűnt meg szeretni. Miért tenném azt, amit Dávid? Mert egykor én is Saul voltam, mert Ő nekem is megkegyelmezett.