csütörtök, június 23, 2016

Lemosni a képmutatást

"Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat..."
Ézsaiás próféta könyve 1:16

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) egyik leghíresebb könyve: Emil, avagy a nevelésről. Ebben leszámol korának tekintélyelvű nevelésével. Egy olyan apát ír le, amelyik mindig elérhető a gyermeke számára, kész leülni vele játszani, elmagyarázni neki a világ dolgait. A szép és nemes elvek mindmáig nagy hatással vannak a pedagógiára. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy Rousseau-nak 5 gyereke született, és mindegyiket árvaházba adta. 
Kortársa, a filozófus Voltaire (1694-1778) képmutatással vádolta meg Rousseau-t, amiért saját elveit nem fektette gyakorlatba, hanem inkább mindegyik gyerekét letette az árvaház ajtaja elé. Rousseau hevesen tiltakozott, és azt írta, hogy ő biztosan emlékszik, nem az árvaház ajtaja elé, hanem az ajtón belül rakta le a csecsemőket. A modern pedagógia atyjának magatartásában nem csak az volt rossz, hogy következetlen, ellentmondásos és – Voltaire szavaival élve – képmutató volt, hanem az, hogy ő ezt nem volt hajlandó beismerni.

Ézsaiás próféta könyvének 1. fejezete arról számol be, hogy az ókori Izrael is hasonló problémákkal küszködött. Bár külsőleg hibátlanul betartották vallási kötelezettségeiket – naponkénti bárányáldozat (1:11), rendszeres templomba járás (1:12), az ünnepek megtartása (1:13-14), kegyes imák (1:15a) –, mégis Isten üresnek érzi ezeket a szertartásokat. Üresek – mutat rá a Mindenható –, mert a legbuzgóbban imádkozók kezéhez vér tapad (1:15b). Azok a mélyen vallásos izraeliták, akik jól ismerték a „Ne ölj!” parancsolatot, ellenségeik meggyilkolását tervezgették. Azok az emberek, akik elméletben kiválóan tudták a törvény summáját, „szeresd felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19:18), a gyakorlatban gyűlölték embertársaikat. De bármennyire is titkolták még saját maguk elől is, véres kezük elárulta őket: képmutatók. Ezért kéri tőlük Isten, hogy mossák meg kezüket (1:16). Gonosz indulatokkal és rosszakarattal telített szívvel nem lehet istentiszteletet tartani. Embertársunkat gyűlölve – legyen az szomszéd, sógor, testvér, munkatárs vagy osztálytárs –lehetetlen szeretni a Mindenhatót. Isten a képmutatás lemosására kéri az ókori Izraelt.

És mi a helyzet ma? Vajon vannak-e még vallási közösségeinkbe képmutatók? Vajon észrevesszük-e, ha hitéletünkben mi magunk is a formaság és rutin rabjaivá váltunk? Attól félek, Isten üzenete, amit 2700 évvel ez előtt Ézsaiáson keresztül tolmácsolt Izrael számára, még most is időszerű. Mossuk hát ki szívünkből a képmutatást! Ne csak beszéljünk a szeretetről, hanem éljük is meg!