kedd, május 24, 2016

Az igaz ember és az áldás

„Szabad-e ilyet mondani Jákób házáról? Talán elfogyott az Úr türelme? Ilyeneket tenne velünk? Az ő igéi javára válnak annak, aki becsületesen él!”
Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. verse


Isten választott népéről nem szabad rosszat mondani, de egész konkrétan még csak rosszat sem lehet róla gondolni. Vajon hányszor esünk abba a hibába, hogy az Istenhez tartozó embereket különböző kritikával illetjük. Remek ítélőképességünk van (legalább is szerintünk), hogy megítéljünk más embereket arról, hogy az illető méltó-e Istenhez vagy nem? Aki hisz Istenbe kizártnak tartja azt, hogy számára az Úr kedvezőtlenül cselekedjen. Ez megegyezik azzal a népszerű felfogással, hogy Ő minden esetben a legjobbat akarja számodra.

Azonban nem építhetünk a „kiválasztottságra”. Ez hamis képzelgés lenne, ha bárki is azt gondolná, hogy az egyháztagsága egyenest a mennybe juttatja. Pedig hányszor láthatjuk ezt. Őszinte leszek! Nem vagyok éppen egy korelnök, de sokáig úgy gondoltam, az, hogy születésemtől kezdve Hetednapi Adventista vagyok, az valamiféle előjogokkal jár a mennybe. Büszkén villogtam, hogy már negyedik és ötödik generációs adventista vagyok. Míg rá nem jöttem, hogy személyes megtérés nélkül nem ér semmit ez a „rang”. Ha nincs személyes kapcsolatom Istennel, rajtam nem segít az, ha a szüleimnek van. Legfeljebb imádkoznak értem (természetesen ez is nagy dolog).

Mikeás azt mondja, hogy azok számára, akik az életük Királyává teszik Istent, azok javára válik az ige, az ő beszéde, akik becsületesen élnek. Ritka tulajdonság ez ma már? Talán! Becsületesnek lenni az élet különböző területein. Amikor ki akarunk tűnni a világból, mi lenne, ha az instagramm és a facebook helyett a becsületességünkre lennének figyelmesek az emberek. A hegyi beszédben Jézus arról beszél, hogy legyünk világosság az emberek számára. Egy jó képpel nem tudok világítani, de a magatartásommal igen. Fontos, hogyan szólok az emberekhez, hogyan válogatom meg a szavaimat, és a viselkedésemmel mit üzenek.


Az Isten nem hagy el bennünket soha, ezért még csak ne is gondoljuk, hogy figyelmét elfordította tőlünk. Az ember az, aki elfordul Istentől, és próbálja cselekedeteivel, és szavaival becsapni Őt, de ez lehetetlen. Fordítsunk őszintén tekintetünket az Úr felé, és engedjük, hogy fénye beragyogja életünket, hogy így mi is világíthassunk másoknak.