kedd, április 12, 2016

El ne késs!

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.
Péter második levele 3. fejezet 9. verse

Nem tudom, ki hogy van vele, de én magam részéről kifejezetten utálok várni. (már elnézést, hogy nem voltam elég szofisztikált) Amikor a főiskolára jártam, minden reggel megvártam egy csoporttársamat, akivel együtt léptük át az iskola kapuját. Sokszor egészen hosszú ideig várakoztatott. Nem egyszer előfordult, hogy több mint harminc percen keresztül várakoztam. Egy hideg reggelen is eljátszotta velem ezt, de én nem tettem semmit, csak vártam.  (biztos feltesszük magunkban a kérdést: „akkor minek vártad?”) Amikor első éves voltam, jobb szerettem az egyetem mellé járni csocsózni, ezért a legtöbb információ hozzám el sem jutott. Viszont ez a csoport társam mindent tudott. Mit mikor hogyan kell leadni és kinek. Ő volt úgymond a személyi asszisztensem. Fizetni nem tudtam volna neki, szóval minden nap megvártam. Ez volt az ára, hogy rendezze az ügyeimet. Egy idő után viszont azt gondoltam magamban, hogy direkt csinálja, hogy minden nap többet és többet késik. Szabályosan élvezte, hogy én a hidegben fél órákat fagyoskodok. Szóval mindketten nyertünk is meg veszítettünk is.

A várakozásnak van egy dinamikája: ebből az tűnik ki, hogy az ember vár az Istenre. És amikor az ember várakozik, akkor elkezd türelmetlen lenni, és semmilyen örömét nem leli abban, hogy várnia kell. Az Istenre való várakozás egy ideális várakozás, de azért legyünk őszinték, és sokan megfáradnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a gyülekezetek létszáma évről évre kevesebb, az átlag életkor meg egyre nagyobb. Szóval, az ember vár, Istenre... Úgy érzem, hogy a várakozás folyamatának egy állomása ez csupán, de maga a várakozás nem az ember részéről kezdeményeződik. Az Isten vár az emberre. Majd, mikor az ember elhatározza magát az Isten mellett, az ember elkezdi várni az Istent. Egy ideig még lelkesen, szorgoskodva azért, hogy sokan álljanak be a sorba és várakozzanak vele, de ahogy az idő telik, és az Isten nem érkezik, sokan feladják és elfordulnak tőle. Sőt még a sorok között elkezdeni némi lázításba kezdeni (teszik ezt azért, mert úgy gondolják, hogy valamilyen világosság adatott nekik, azzal, hogy felismerték, hogy Isten még nem jön –de mi tudjuk, hogy tévednek ;) és elkezdenek hangoskodni, hogy Isten késlekedik.


Kérdem én: Isten nem hamarabb várt rád, mint te Rá? Nem Neki kellene türelmetlenkedni és azt mondani elég?! De, Ő nem tesz ilyet! Mert szeret!