péntek, március 18, 2016

Pál hite

„Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve róla, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra.”
2Timóteus 1:12.
Szerinted nem szégyen az, amikor egy meglett felnőtt férfit nyilvánosan megvesszőznek? Aztán meg tényleg ártatlanul egy dohos, nyirkos börtönbe zárnak. Lábát kalodába szorítják. Nagyon elkötelezettnek kell lennie annak a felnőtt férfinek, aki mindezt vállalja, mert úgy érzi, küldetésébe ez még belefér, sőt, annyira bízik megbízójában, hogy teljes bizonyossággal közli: tudom, hogy a nála letett kincsemet megőrzi arra a bizonyos napra. Egy verset találtam ezzel kapcsolatban. Bár nem fejezi ki tökéletesen Pál elkötelezettségét, de egy pici betekintést enged a tökéletes bizalomba. 

Túrmezei Erzsébet
MÉG NEM KÉSZ 

Régi történet. 
Egyházatyától arcképet kértek, 
s nem tett eleget a kérésnek, 
"Olyan csúf az ó-emberem 
- felelte -, hogy azt semmiképpen 
lepingáltatni nem merem. 
Új-emberem lefesteni 
pedig olyan nehéz, 
mert egyre dolgozik rajta a Mester, 
de még nem kész!" 
Rigófüttyös tavaszi kertben 
ma ez a régi történet 
ébred fel bennem. 
Szállnak - tűnnek az évek. 
Jó volna készen lennem! 
A drága Krisztus-arcot 
egyre formálja a Lélek. 
Szépsége néha felragyog. 
De jaj, ha még mindig a régi vagyok! 
Félek. 
"Készíts el engem!" - kértem... s újra kérem. 
Hiszen Te megváltottál drága véren. 
Ne pihenjen, ne nyugodjék kezed, 
míg műved rajtam be nem végezed! 
Amit Te kezdtél, 
soha nem maradt félbe semmi sem. 
Újjá formálsz egészen engem is. 
Hiszem.