szerda, március 09, 2016

Isten nem személyválogató



Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.
(Apostolok cselekedete 10. fejezet 34-35. vers)

Még hogy Isten nem személyválogató? – kérdezte tőlem a minap valaki – akkor miért van az, hogy az egyik ember bármennyit dolgozik is éppen csak megél valahogy, a másik meg semmit sem csinál, aztán palotája van? Az egyik ember már eleve betegen születik, a másik meg annak ellenére is egészséges marad, hogy pusztítja magát?

Ha Istennél nincs személyválogatás, kivételezés, akkor miért nem egyenlő esélyekkel indít útnak bennünket az életbe és miért nem egyenlő lehetőségekkel, képességekkel, adottságokkal lát el minden embert?

Hát igen, ezzel a kérdéssel sokan vívódtak már, egyikük Aszáf, a 73. zsoltárban ezt írja; „irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” (3.vers) „Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.” (16.vers)

Majd, miután bement Isten szent helyére (17.vers) választ kapott sorsukra nézve. Hiszen számunkra e bűnnel szennyezett földi lét vándorlás az Új föld felé. Számunkra a cél nem a nyugdíj elérése, hanem találkozás Teremtőnkkel.

S ennek elérését tekintve Isten valóban nem személyválogató, sőt nagyon is megnyugtató az a tudat, hogy Jézus nem törődve az általunk felállított és elmozdíthatatlannak tartott, nemi, faji, társadalmi, kulturális, stb. határokkal, mindannyiunkat személyesen keres és hív.

S hogy nem ugyanazok az életfeltételek? S hogy van köztünk magas, alacsony, jó kézügyességű, zenéhez értő, sportos vagy tudós, ez megint csak Isten csodálatos kegyelmét bizonyítja.

Azt, hogy az Ő országában éppúgy helye van a ruhákat varró Tábitának, vagy a fenti Ige alapján Kornéliusnak a római katonának, mint Péternek az egyszerű halásznak, vagy Pálnak, aki a legjobb iskolát végezve lett Krisztus apostola.

Az a különbség, ami számunkra akadály, ami oly sokszor személyválogatásunk oka, az valójában Isten ajándéka, mellyel kiegészít minket, arra ösztönözve, hogy kezében másoknak mi is áldás lehessünk.