Jézus müzlije
„Jézus
így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött
engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról,
hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.”
János evangéliuma 7:16-17
Jól emlékszem arra,
amikor édesapám szokásba hozta a családban a reggeli müzli-evést. Nagy adag
előítélettel kevergettem a nyúlós kását, miközben azon morfondíroztam, hogy
azok az apró pöttyök vajon döglött legyek, vagy mazsolák. Sehogy se jött, hogy
lenyomjam magamba azt a reggeli kotyvalékot. Már az egész család hetek óta
vidáman ette a reggeli müzliket, én állhatatosan kitartottam a vajas kenyérnél.
Ekkor édesapám cselhez folyamodott. Miután gondosan kiválogatta adagomból a
mazsolaszemeket, a szokásosnál szárazabbra készítette el, majd elém rakta. Nem
lehetett több kifogásom, meg kellett ennem. Bár büszkeségem nem engedte, hogy
azonnal beismerjem, de életem első müzlije meglehetősen finom volt. Ettől
kezdve egyre gyakrabban előfordult, hogy én is csatlakoztam a családi müzlis
reggelikhez (persze a mazsolákat még sokáig szemezgettem). Engedékenységem
odáig fajult, hogy életem egy bizonyos szakaszában évekig minden reggel
müzlivel kezdtem a napot (ekkor már a mazsolákat sem hagytam ki). Ez ma már
azért nem működik így, mert tekintettel kell lennem feleségem és két picúrom
igényeire – ők néha más is ennének.