csütörtök, január 07, 2016

A kereszt egyszerűsége

„Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.”
Korinthusi első levél 1:16-17

A hinduizmusban a világ ez egyik főisten, Visnu álma, amely annyiszor ismétlődik, ahányszor az isten felkel, és újra elalszik. Az iszlámban Sátán nem bukott angyal, hanem egy tűzből teremtett dzsinn. Az angyaloknak ugyanis nincs szabad akaratuk, kizárólag Isten szolgálatára rendeltettek, így föllázadni sem tudnak. A buddhisták szerint pedig a világ minden egyes korszakába – a lélekvándorlás folyományaként – beleszületik egy ember, aki Buddhává, azaz megvilágosodott mesterré válik, és elhozza az emberiségnek az igazság tanítását.
Sokáig lehetne még szemezgetni a világ vallásaiból olyan gondolatokat, melyek érthetetlenek keresztyén füleinknek. Ezek mögött olyan bonyolult filozófiák, csavaros teológiák húzódnak meg, melyekkel nem sokat tudunk kezdeni.
De mi a helyzet a mi vallásunkkal? Vajon ha egy japán taoista pap, vagy egy tibeti buddhista szerzetes meg akarná ismerni a keresztyénséget, nem az övékhez hasonlóan bonyolult hitrendszerrel találkozna? Vajon nem támadna bennük az az érzés, hogy a keresztyének is túlságosan elbonyolítják a világot?
Beszélünk „eredendő bűnről”, „utolsó ítéletről”, „inspirációról”, „közbenjáró imádságról”, „hármas angyali üzenetről”, „Szentlélek elleni vétekről”, és még sok hasonlóról, amelyekről mi pontosan tudjuk, hogy mit kell értenünk; de vajon hogy érezheti magát egy olyan ember, aki semmit sem tud a keresztyénségről? Vajon mit ért meg a vallásunkból? Vajon érhetőnek és vonzónak találja-e azt?
Van egy olyan félelmem, hogy a keresztyénség éppen abba a csapdába esett, amibe számos más világvallás, és amit maga Pál apostol is igyekezett elkerülni. Teológiánk túlbonyolódott. Hitrendszerünk tele van „bölcselkedő beszéddel”, melyben „Krisztus keresztje” csak egy jelenet a sok tantétel példái között, melyben az evangélium csak egy vékony szelet a teológia tortájában.

Pedig az az evangélium, amiről Pál is beszél, roppant egyszerű: Krisztus halála Isten szeretetének a megnyilvánulása; ha elfogadjuk ezt a szeretetet, örök életünk van. Minden keresztyén teológia, amelyik hozzátenni akar ehhez valamit, csak „bölcselkedik”, és „gyengíti Krisztus keresztjét”. Ha viszont ezt az egyszerű „jó hírt” tesszük hitünk sarokkövévé, nem világvallásunk lesz immár, hanem közvetlen kapcsolatunk a világ teremtőjével.