szombat, augusztus 22, 2015

A kulcs


Róma 6,13
Károli: „Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.”

Újfordítás Róma 6,12-14: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.  Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.”

Már a létezése is a titokból fakad. Aki először megalkotta, valamit el akart zárni mások elől. Birtokolni akarta kincsét egyedül vagy védelmezni azt az avatatlanoktól, az arra méltatlanoktól. Vagy így, vagy úgy, de akié a kulcs az hatalommal bír a fölött, amit elzárt. Ugyanakkor önmaga sem élvezheti tulajdonát korlátlanul. Csak a kulcs által juthat hozzá, az nyitja meg előtte a célhoz vezető utat.

Nem csoda hát, hogy a kulcs fogalma hamar nyer átvitt értelmet. Kulcsa van a helyzetnek, és akinél az van, csak ő tud élni azzal. Szívünknek is kulcsa van, akinek oda adjuk, az tud közel kerülni hozzánk. Pál is egy helyzetről beszél, ami összefüggésben van a szívünkkel. Arról beszél, hogy kié az ember, hogy kié vagy te és én. Gyakori reakció erre a kérdésre, hogy természetesen önmagamé vagyok. Ha ez igaz, akkor miért teszünk olyan dolgokat, amiket valójában nem akartunk megcselekedni? Előfordul, hogy nem értjük magunkat sem. Mert tudjuk, értelmünkkel felfogjuk, hogy mi a jó nekünk. Sőt sokszor még szívünkkel is a helyes útra hajlunk, aztán mégis elkövetjük a bűnt, engedünk a csábításnak. Hogy lehet ez. Mi a kulcsa a mindenkori helyes döntésnek, az igaz tetteknek? Pál azt mondja, ez a kulcs az odaszánás.

Az odaszánás több az egyszerű akaratnál, erősebb tőle. Sok mindent akarunk, amit aztán mégsem valósítunk meg. Az odaszánás az akaratból fakadó döntést jelenti, ami aztán az azt követő következetes tettekben nyilvánul meg. Figyeljük meg jól ezt a kulcsot, a helyes, az igaz élet kulcsát! Odaszánom magam istennek. Döntök mellette, de ez nem marad elméleti síkon. A döntésemet azonnal a gyakorlat követi, mert Pál a tagjaimról beszél. Vagyis értelmemet Istennek adom, érzéseimet is Neki adom, majd rögtön a tagjaimat, kezemet és lábamat is. Mindezek a döntésünkből fakadó tetteinket jelképezik. Pál később elmondja, hogy ez a felettünk való uralkodásról szól. Bár az ember azt gondolja, hogy ura saját életének, valójában nem így van. A tetteink beszélnek arról, hogy kiéi vagyunk. „Avagy nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?” (Róma 6,16)
-        „Én azt teszem, amit én akarok!” – mondja a dohányos és szálanként gyilkolja meg magát.
-        „Nekem nem parancsol senki!” – mondja az alkoholista a pohárért nyúlva, ami minden napját, óráját, percét meghatározza. És folytathatnám még a függőségeink sorával, mint a kábítószerek, gyógyszerek, a kávé, de olyan szokásokkal is, mint a kártya vagy a tévézés is.
Akinek, vagy aminek odaszánjuk magunkat, az a mi urunk. És ha ez a valaki nem Isten, akkor bálványimádók vagyunk!

Azt, hogy helyes úton járunk-e mindig odaszánásunk iránya határozza meg. Ha eddig rossz úton jártál, változtass irányt! Az odaszánás marad, csak az iránya más: „Mert a miképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre!” (Róma 6,19) Értelemmel be lehet látni, hogy tévedtünk. Meggyőződésre lehet jutnunk, hogy mi a helyes, és mi nem. De az akaratunkat is alá kell rendelnünk a meggyőződésünknek, hogy azt tettek kövessék. Legtöbb esetben ez azért nem történik meg, mert sajnáljuk azt, amit ezzel elveszítünk. Sajnáljuk a kellemes aromát, a cigarettaszünet, vagy kávészünet meghittségét, csendes perceit. A bor jótékony búfelejtő hatását, hogy addig sem érezzük a kínt. Pál valóban érti, hogy ezekről lemondani áldozattal jár. „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” (Róma 12,1) Az odaszánás áldozattal jár, de ez az áldozat sokkal kevesebb, mint az az ár, amit kifizetünk azért, hogy önmagunk „urai” lehessünk. Nem is beszélve arról, hogyha a kulcsainkat Isten kezébe helyezzük, annak az Istennek a kezébe, Aki értünk meghozta a legnagyobb áldozatot, ha az uralmat Neki engedjük át, akkor miénk lesz minden! „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róma 8,31-32)

péntek, augusztus 21, 2015

Krisztus szeretetét sugárzó személy

Képzeld el, egy reggel arra ébredsz, hogy azt álmodtad, hogy az éjszaka pikk-pakk, tuti keresztény lettél. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán megmosakszol, és belebotlasz egy este ottfelejtett piszkos zokniba, amit a férjed a szennyes tartó helyett a szőnyeg közepére helyezett és egyetlen pillanat alatt eltűnik kereszténységed. Ideges leszel. Elfelejtetted, hogy te már keresztény vagy.
Hát a Te Alkotód nem varázsló, aki egyik pillanatról a másikra jó keresztényt formál belőled. Ő nem így dolgozik!
Isten próbákat enged életedbe, hogy igazi krisztusi jelleműre formálódj. Olvasd csak:  
Rómabeliekhez írt levél 5. rész 3-5.
Ez tehát egy folyamat: A szenvedés – megedz – tapasztalatgyűjtéshez segít – jó reménységet ad – bátorít – felemelt fejjel járhatsz – és az eredmény: Krisztus szeretetétől túláradó személy.
Ezt az állapotot ágyban párnák között nem lehet elérni, csak egyedül ezen az úton.
Eszembe jutott egy nagyon szép vers ezzel kapcsolatban. Hiszem, neked is örömöt okoz és elgondolásra késztet. Nagyon szép napot kívánok neked!

Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgám én elbuktam, 
A tételt bár kívülről tudtam, 
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret, 
Minden jó embert, akit csak lehet, 
De az ellenségemet?! 

Aki rágalmaz, kinevet? 
Ad mindenféle csúfos nevet, 
Gyaláz és megaláz engemet? 

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM! 
És ezt húztam ki, ez volt a tételem. 
Hogy ellenségemet is szeressem. 

Szereted? - kérdezte tanárom, 
Az én Mesterem és Megváltóm. 
Nem tudom! - hiába próbálom. 

Szelíden mondta, de erélyesen: 
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el, 
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell. 

De Mesterem tovább tanított, 
Különórára hívott, 
Szeretetével sokat kivívott. 

Mutatta kezén, lábán a sebet, 
Hogy mennyit tehet a szeretet, 
Eltűri a kereszt-szegeket. 

Eltűri a gúnyt, gyalázatot, 
Töviskoronát, nehéz bánatot. 
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen? 
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret, 
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle, 
Ott volt ellenségem is, 
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle. 

De én szeretettel feleltem, 
S e szeretettel őt megnyertem, 
És a pótvizsgán általmentem. 

Tovább tanulok, tovább megyek. 
Vannak szeretet egyetemek, 
Magasak, mégsem elérhetetlenek. 

Mert más tudományt, sokat tanulhatok, 
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok, 
De ha szeretet nincsen bennem 
Semmi vagyok


csütörtök, augusztus 20, 2015

Fabiny Tamás: A szeretethimnusz mai nyelven

„És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”
Pál első levele a korinthusiaknak 13:2


Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, Vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy „van egy álmom”...
De szeretet nincs bennem, Olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.

Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény-kutatóként előre látom is a jövőt...
Szeretet pedig nincs bennem, Olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.

Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve...
De szeretet nincsen bennem, Olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér.

Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből...
Szeretet pedig nincs bennem, Olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.

Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra…
Ám szeretet nincs bennem, Olyan lennék, mint egy üres belű hagyma.

Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom a bibliámat, ha halálomra bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni...
De szeretet nincs bennem, Semmi hasznom abból.

A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba.
A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.
A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.
A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja : "szomjúhozom".
A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.
A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába.

A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának,
De együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját.

Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak,
de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival.

Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak,
de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.

A szeretet soha el nem múlik.
Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság.

Legyenek bár Istentiszteletek, véget fognak érni,
Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni,
Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni.

Mert még nem találtuk meg a rák és az AIDS ellenszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit.
Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk mindnyájan körül, és Ő lesz majd minden mindenekben.

Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.

Most azért megmarad a hit,
A remény,
A szeretet,
E három.
Ezek közül pedig a legnagyobb: JÉZUS

szerda, augusztus 19, 2015

Jézus békességében



„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
(János evangéliuma 14. fejezet 27. vers.)

Sokan vélik úgy, hogy a lelki nyugalom és boldogság az éppen aktuálisan divatos dolgok birtoklásából áll, vagy abból, ahogy mások dicsőítik érdemeiket, nagyságukat.

Épp ezért egész életüket ezek megszerzésével töltik. Ám, amikor elérik ezeket a földi célokat, mégsem éreznek megelégedettséget. Szívüket a békesség helyett, nyugtalanság és újabb és újabb talmi dolgok elérésének vágya tölti be.

E.G.White így ír erről: „Sokak szíve a gondok terhe alatt sajog, mert fel akarnak nőni a világi követelményekhez. A világ szolgálatát választották, elfogadták kuszaságait, magukévá tették szokásait. Így jellemük beszennyeződik, életük megkopik. Érvényesülésük, világi vágyaik kielégítése érdekében megsebzi lelkiismeretüket, a szemrehányás még nagyobb terhét veszik magukra... Az önszeretet csak békétlenséget hoz.” (Jézus élete 273.o.)

De miként is várhatnánk el, hogy szívünkben igazi békesség lakozzon, mikor a látszólagos és viszonylagos földi békéért, és nyugalomért fáradozva – ’Mert megérdemlem!’, ’Mert ez jár nekem!’ felkiáltással – Isten figyelmeztetéseire nem hallgatva, engedményeket téve megalkuszunk a kísértővel?

Mai Igénk arra világít rá: „Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom megtisztítására, felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatolnak a szívig.

Az egyetlen erő, amely az igazi békét létrehozhatja, fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyeket, amelyek egyenetlenséget, civódást okoznak.” (Jézus élete 249.o.)

Ezt a kegyelmet kínálja fel neked Megváltód.

Fogadd el! Keresd először az Ő országát és annak igazságát! (Máté 6:33)

Ne nyugtalankodj többé és ne félj!

kedd, augusztus 18, 2015

Isteni szeretet



Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
János evangélium 16. fejezete 26-27. verse






Ezek a sorok kifejezik azt, hogy a tanítványok hitben járnak. Elhiszik azt, hogy Jézus Krisztus Istentől jött, és hogy az Istenhez megy, valamint megértik a szeretet lényegét. 

Nagyon fontos kérdés, hogy mi szeretjük-e Jézus Krisztust. Sokféle istentiszteletet látni, de vajon mikortól lesz valami formális istentiszteletté, mikortól lesz valódi az istentisztelet. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a különféle jelképek, amelyek (talán) azt a célt szolgálnák, hogy közelebb kerüljünk a Megváltóhoz tulajdonképpen falat emelnek. Mitől lesz valóságos a Krisztus iránt érzett szeretetem.

Engedjétek meg nekem, hogy minden tudományos ilyen olyan magyarázatot félretegyek, és pusztán csak személyes tapasztalataimat osztom meg. Nem vagyok tökéletes, telve vagyok hibákkal, és igen néha bűnt is követek el, de igyekszem. Célom az, hogy minden nap, jobb ember lehessek Isten segítségével, mint amilyen tegnap voltam.

A Krisztus iránt érzett szeretet kimeríthetetlen. Mikor még nem ismertem Őt igazán még dühöt is éreztem iránta, ha valami nem úgy jött össze, ahogy én szerettem volna. Sokáig kellett engem tanítson (és tanít még ma is), hogy megérthessem, nem én vagyok „sofőr”. Ő az, aki az életemet vezeti.

Ez a kimeríthetetlenség viszont táplálkozik valamiből, ami a forrás. Ez a forrás pedig az Isten szava, amit a Biblián keresztül találok, hallok, értek meg. A példamutatása páratlan, és fel nem fogható. Jézus iránt érezni szeretet naposabbá teszi a borús napokat. Jézust szeretni, olyan, mint amikor egy nagyváros párás bűzös levegőjében élve is tiszta oxigénhez jutsz. Jézust szeretni, ahhoz tudnám legjobban hasonlítani, mint amikor az ember szerelmes a kedvesébe, de mégis van eltérés. Mintha a mennyekbe repítene, ami ott szerepel a terveim (és bízom benne minél több embernek a tervei) között.

Szeresd az Istent, mert Ő előbb szeretett téged, és a legjobbat akarja neked, ha nehéz elhinned, beszélj Vele, lásd, mit szeretne, hogy tegyél!