A legkisebb óriás

Többször találkozhatsz vele a Szentírásban. Mózes a legkisebb gyermek volt családjában, és Isten általa vezetett ki több mint két millió embert Egyiptomból az Ígéret földjére. Dávid a legkisebb volt testvérei között, de Isten ismerte szívét és Izrael legnagyobb királyává lett. Pál apostol magát a legkisebbek között tartotta nyilván, mégis a pogányok apostola, a legnagyobb misszionárius volt. Mária is, József is eléggé ismeretlenek voltak korukban, mégis őket érte az a megtiszteltetés, hogy az Isten Fiának földi szülei legyenek. Betlehemben született a világ Megváltója, amiről azt olvashatjuk Mikeás 5. rész 2. versében: 
„De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda nemzetségei között, belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen, akinek származása a kezdetekig nyúlik vissza, az ősidők napjáig.”

Ma karácsony napja van. A kereszténység egy része ilyenkor Jézusra gondol. Nekem ma az jutott eszembe, hogy több, mint 2000 évvel ezelőtt az Isten Fia tehetetlen csecsemőként lejött erre a földre, élte az akkori szegény sorsú emberek mindennapi életét, teljesen beleilleszkedve a társadalmi rendbe. Azonban egyetlen pillanatra sem felejtette el, hogy ki Ő, és miért jött. Tény az, hogy csoda a megszületése és annak körülményei. De összehasonlíthatatlanul nagyobb csoda, hogy Ő, az Isten Fia otthagyta a Mennyet azért, hogy eljöjjön erre a kis bolygóra, hogy megkeresse, megtartsa az elveszetteket, hogy utat mutasson az olyan kicsi, egyszerű, talán megvetett, talán fizikailag gazdag, de igaziból szegény embereknek, mint amilyen Te vagy és én vagyok. Határtalan csoda, hogy az óriás eljött a legkisebbhez. Hogy a hatalmas Úr lehajolt az elveszetthez.
Azonban Te is lehetsz a legkisebb óriás! Több-kevesebb szókincseddel, egyszerűségeddel, lehet, hogy az ország egyik eldugott kis településén élve vagy a nagyváros forgatagában, mégis magányosan – Te is lehetsz óriás. Megoszthatod az evangélium mérhetetlenül nagy örömhírét környezetedben. Istenhez vezethetsz, utat mutathatsz embereknek. Énekeddel, egy-egy leveleddel, telefonhívásoddal vagy látogatásoddal felüdíthetsz valakit, Istenre terelheted emberek figyelmét.
Ne feledd, Jézus Krisztus hamarosan újra visszajön. S amikor megjelenik, milyen fantasztikus lesz, hogy hallani fogod a nevedet: Gyere kedves lányom, kedves fiam, kedves gyermekem. Bár kis dolgokban voltál hűséges, sokat bízok rád ezután, gyere be arra a helyre, amit számodra készítettem.
 Kell ennél több?


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet