Út Istenhez
"Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztek. Megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestek. Ezt mondtam: Itt vagyok, itt vagyok a népnek, amely nem a nevemről neveztetett."
Ézsaiás 65,1
Istentelen családban nőtt fel, apja sokat káromkodott, minden rosszért, ami érte őket a fentieket okolta. A fiúnak mégis fájt minden csúnya szó. Bántotta érzékeny lelkét, mert belül érezte, nem helyes. Bár tiltották, szeretett titokban a templomba menni, főleg nyáron élvezte a szent hely csendes hűvösét. Figyelte az imádkozókat, akik térdelve, áhítattal fordultak a szép arcú "istenke" és édesanyja felé. Alaposan megnézte, hogy járnak összetett két kezükben az olvasó gyöngyszemei, miközben ajkuk hangot ki nem adva mozog. Furcsállta, maga inkább kint, az erőben, amikor egyedül volt, csak akkor beszélt. Mivel az írott ájtatosságokat nem ismerte, inkább maga szólt a saját hangján. Elmondta az égnek, ha örült; a fűnek, ha szomorú volt, de tudta, leginkább ahhoz szól, Akit mindezek mögött sejtett. Utána mindig könnyebb volt a szíve, felszabadultabb a járása.
A gyakorlatát akkor is megtartotta, mikor nagyobb lett. Bár a templomba járók száma megapadt, ő kitartott elhatározása mellett. Hallotta, hogy ministráló társai, hogyan beszélik ki a papot a háta mögött minden rossz szokásáért és hamar rájött, hogy sok pletyka sajnos igaz volt. De akkor sem értette: miért lenne ez terhelő az Istenre nézve. Hisz Ő és a szolgája nem ugyan az. Azzal sem értett egyet, hogyha a pap szava hamisnak bizonyulna, miért lenne az a Szentírás is. Ekkorra ugyanis ismerte már az evangéliumok bizonyságtételét, mert a könyvtárban rálelt egy Károli Bibliára. Szerette történeteit, de legjobban a beszédeket. Hitet ébresztettek benne. "Kérjetek és adatik néktek!" - olvasta. Majd - "Zörgessetek és megnyittatik. Mert aki kér az kap és aki keres az talál." Ezek a szavak még inkább arra bátorították, hogy közeledjen a valláshoz. Minden olyan egyszerűen ment, nem mintha nem lettek volna próbák az életében. Csak a döntések voltak egyszerűek. Könnyen elfogadta, hogy az Írás Isten szava, azt is hogy a Megváltó az Jézus Krisztus. Megértette a tanításokat és még jobban meg akarta azokat ismerni. Tudni akarta, képes-e Isten segíteni neki a dohányzás elhagyásában. Kíváncsi volt, hogyan lehet egy egész szombatot eltölteni az Úr társaságában, és míg mások hosszúnak ítélték a szombatiskolát, vagy a felolvasásokat, prédikációkat, addig neki örömére szolgált. Látta, milyen félénkek a gyülekezet tagjai, amikor arról kérdezték, mik a tervei és azt is, milyen boldoggá tette őket a döntése, hogy ő is közéjük akar tartozni.
Sokkal később, mikor családja lett és maga is gyermekeket nevelt értette meg, hogy az ő saját útját Isten maga egyengette. Visszatekintve látta a buktatókat, és azt is milyen segítséget kapott fentről, hogy ne essen fel azokban. Amikor hibái miatt gyermekei hite gyengült, azért imádkozott, hogy legyenek ők is olyanok, mint ő a pappal. Amikor sokadjára hallgatták az unalmas, hosszú prédikációt, azért imádkozott, hogy találják meg benne ők is az újdonságot, de főképp a választ. Szívesen segített volna többet, de visszatartotta magát, hogy gyermekei is saját maguk hitére jussanak. Bár magasak voltak az elvárásai, de igyekezett azokat háttérbe szorítani, sőt leginkább ki sem fejezni, hogy ne befolyásolja őket döntésükben. Sokszor rettegett, hogy határozottabbnak kellett volna lennie. Aztán elmúlt a félelem attól, hogy rossz példa volt. Elmúlt attól is, hogy túl követelőző, vagy szigorú; mert végre ott állhatott a keresztelő medence mellett és nem is egyszer. Gyermekei a szülők útját követték és ő boldog volt, boldogabb, mint valaha. Mert tudta, Isten fogta az ő kezüket is, mint egykor az övét.
