Nem önmagamért élek
„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal
önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.
Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és
támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön
uralkodjék.”
Rómaiakhoz írt levél 14:7-9.
Pál apostol szavai nyomán a következő kérdéseket tettem fel
magamnak: Hogyan tekintek az életemre? Kinek a dicsőségére élek? Kinek az
akarata szerint élem az életemet? Kinek van joga beleszólni abba, hogyan élek
vagy gondolkodom?
Pál az idézett szakaszban azzal biztat egymás befogadására
és elfogadására, hogy elénk állítja azt, ami közös a hitre jutott
keresztényekben, még akkor is, ha egy gyakorlati kérdésben gyökeresen eltérő
következtetésre (vö. 6. vers) jutottak. Amit tesznek azért teszik, mert hálásak
Istennek, hogy elküldte egyszülött Fiát megmentésükre. Mivel megbecsülik
Krisztus értük hozott áldozatát, ezért úgy tekintenek saját életükre, hogy az
mindenkor az Úr tulajdona, már nem csupán a teremtés jogán, hanem a „drága vér”
alapján is. Ezért Krisztusnak adják a vezetés, uralkodás jogát és nem maguknak
élnek, hanem Krisztus dicsőségére.
Kívánom, hogy ezen a napon ezzel a tudattal és vággyal a
szívünkben induljunk el feladataink végzésére: Isten tulajdona vagyok, ezért
Istennek szánom önmagamat, mert méltó rá! Minden szavammal és tettemmel őt
akarom dicsőíteni, s ha ma be kell fejeznem az életemet, akkor is őt akarom
dicsérni!
Hites Gábor