csütörtök, október 01, 2015

A ránk bízott hit

"Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott."
Júdás levelének 3. verse

Tizenéves koromban részt vettem egy lovagló táborban. Az utolsó este egy jó hangulatú tábortűz körül zajlott. A lemenő nappal mögöttünk, a ropogó tűzzel előttünk egy emlékezetes beszélgetésben vettem részt a táborvezető feleségével. A fiatal asszony elmesélte, milyen nagy csapás volt számára, mikor néhány évvel az előtt egy szerencsétlen balesetből kifolyólag elvesztette öccsét. Nem értette, hogy történhetett ez, hiszen testvére becsületes, segítőkész, jó ember volt. Miért sújtotta igazságtalanul pont őt Isten. Végül – mesélte az asszony – a papja nyújtott neki vigaszt: „Istennek éppen a jó emberekre van szüksége ott fönn a mennyben. Ő azért ragadta el az öcsédet – taglalta a plébános –, mert meg akarta jutalmazni becsületességét.”
Bár nem értettem egyet a magyarázattal, mégsem reagáltam az asszony történetére. Inkább hagytam, hogy kimondja magából belső fájdalmát. Aztán a beszélgetés szála valahogy a keleti vallások felé kanyarodott.
– Ugye te is hiszel a lélekvándorlásban? – kérdezte tőlem csillogó szemekkel.
Meglepődtem. Hiszen az előbb még arról beszélt, milyen sokat jelentett neki az a gondolat, hogy Isten a jóságáért ragadta magához az öccsét. Most meg a lélekvándorlásról beszél?

Ez a beszélgetés a 90-es évekből nem csak a kellemes hangulata miatt maradt meg az emlékeim között, hanem azért is, mert jól jellemzi a mai emberek gondolkozásmódját. Leomlottak azok a határok, melyek élesen elválasztottak egymástól vallásokat, felekezeteket, világnézeteket. Ennek kétségtelenül megvan a jó oldala is, hiszen ezáltal kezdjük megérteni és tolerálni azokat, akik másképp gondolkodnak, mint mi. Egy ilyen fajta nyitottság mindenképpen szükséges egy egyre színesebb kultúrájú világban. Ugyanakkor komoly zavarokat is okoz, ha különböző hitrendszerek észrevétlenül összemosódnak. Bármilyen nagy erkölcsi tanító volt is Konfúciusz, vagy Buddha, „közös üdvösségünk” – amiről Jakab apostol írt – egyedüli útja Jézus Krisztus. Ez az a hit, amihez ragaszkodnunk kell, hogy biztos kapaszkodókat leljünk ebben a bizonytalan világban. Ez az a hit, amit Isten ma reggel is ránk bízott. Vigyázzunk hát rá!