csütörtök, szeptember 24, 2015

Öröm és ima

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok.”
Pál első levele a Thesszalonikai gyülekezetnek 5:16-17

Nos, nem mindig éreztem így. Gyerekkorunkban látványosan tudtunk unatkozni bátyámmal, amikor a hitközség hosszú imaóráit kellett valahogy túlélnünk. Volt, mikor a röhögő görcs fogott el minket, és az a tudat, hogy csöndben kell maradnunk, még jobban nevetésre ingerelt bennünket. Aztán hogy lefoglaljuk magunkat, stopperrel mértük az imák hosszát. Már nem emlékszem a pontos rekordra, de talán a 10 percet is megközelítette. Kicsivel nagyobbak lehettünk, mikor bizonyos emberek állandóan ismétlődő frázisait figyeltük. Egy idő után előre meg tudtuk mondani, hogy mit fog mondani az idős bácsi, vagy néni. Ehhez hasonló stratégiákat dolgoztunk ki gyerekként, hogy átvészeljük a hosszúra nyúlt imákat. Szóval, ha nekem akkor valaki azt mondta volna, hogy szüntelen imaórán legyek, és ennek még örüljek is, valószínűleg elszaladtam volna jó messzire.
Pál itt azonban nem a sablonokban kimerülő, rutinszerű imákra gondolt. Sőt, egyáltalán nem azt akarta mondani, hogy mindenhova összekulcsolt kézzel kell mennünk, miközben valamilyen imádságot mormolunk. A „mindenkor” és a „szüntelen” szavak nem a nap 24 órájának minden percére, hanem egészen egyszerűen életvitelre utalnak. Egy általános hozzáállásra, amit optimizmusnak, és Istenre hangoltságnak is nevezhetnénk. Imádság ugyanis az is, mikor szendvicsedet adsz az éhezőnek, de az is, mikor megbocsátasz a főnöködnek, aki keresztbe tett neked. Imádság az, amikor örülni tudsz a kisgyerek játékának, és az is, amikor egy idősek otthonában meghallgatod egy néni élettörténetét. Imádkozol, mikor megdicsérsz valaki, vagy mikor evangéliumot viszel annak, aki már értelmetlennek látta az életét. Imádkozol, mikor nem kiabálsz vissza, ha valaki jogtalanul sérteget, és akkor is, mikor segítesz megoldani a matek házit az osztálytársadnak.
Minden tett imádság, ami a Mindenhatóra hangolt életből ered, „mert ez Isten akarta Jézus Krisztus által a ti javatokra” (5:18). Ez az imádság az, amit soha sem lehet megunni.