szombat, szeptember 05, 2015

Ahogy szeretné…


„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.”

Példabeszédek 18,21

Milyen lenne, ha minden úgy történne, ahogy szeretnénk? Csak kimondanánk, amit akarunk és megtörténne. Sokan elképzelték már ezt és sok történet is született róla, de kevesen gondolják, hogy a szavainknak valóban hatalma van. Hatalma van életen és halálon. Amit mondunk, azzal teremthetünk jót és rosszat egyaránt. Egyedül Isten kimondott szavának volt valódi életet teremtő ereje, de mindaz, amivel másokat bátorítunk erőt ad és így reményt, életet teremt. A jó szó, a dicséret a jó irányába tereli a másikat, aki ha ezen az úton jár majd helyes irányba tartva célhoz ér. Negatív, becsmérlő szavaink viszont pont az ellenkezőjét érik el. Elkeserítenek, kiölik a másikból az önbecsülést, az akaratot és végül még akár a reményt is. Remény nélkül pedig nincs élet. Végül szavaink hatással lesznek saját magunkra is.

Az asszony, kinek régi szenvedései miatt gyűlölet élt a szívében mások iránt, sohasem bánt jól az alkalmazottaival. Szükséges rossznak tartotta szolgáit, akiktől nem várhat semmi jót sem, és akikkel mindig vigyáznia kell. Kapcsolataiból mindig hiányzott a megértés és a bizalom. Éppen ezért mindig váltogatta gyermekei dadáit; csakúgy, mint a takarítónőket, akik a házában dolgoztak. De nem maradt meg egy kertész vagy komornyik sem hosszabb távon a házban. A férje megbetegedett és elvesztette emlékeit, lányai felnőttek és férjhez mentek, úgy hozta a sors, hogy végül mégis azokkal maradt, akikkel nem akart együtt lenni. Napjai többségében keserűséggel teltek, mindig volt miért bosszankodnia. Sohasem vette észre, hogy viselkedése miatt azok, akik körülvették őt, nem tudták megszeretni, mert nem kerülhettek közel hozzá. Csak féltek tőle kritikái, kemény szavai miatt. Férje, aki betegségében is kedves ember maradt élvezhette ápolói megbecsülését. Sokan gyászolták, amikor meghalt, de a feleségét nem sajnálták. Az asszonynak végül senkije sem maradt. Egy öregotthonban találta magát, ahol idegenek vették körül és a pénzéért kiszolgálták. Éjjelente, amikor arcát a párnájába fúrta úgy érezte, ez nem is élet már, inkább halál.

El tudom képzelni ezt a történetet másképp is! Az asszony, aki régi szenvedéseit már rég megbocsátotta azoknak, akik okozták azt, békesség és öröm, no meg mások iránti tisztelet, szeretet élt a szívében. Nem csupán családját és rokonait, de még szolgáit is nagyra tartotta. Nem mulasztotta el megdicsérni azokat az embereket, akik körülvették, mert mindig talált bennük valami jót. Így azok hálával szolgálták őt, keresték kívánságait. Többen esküdtek rá, hogy akár fizetés nélkül is szívesen dolgoznának nála. Amikor lányai férjhez mentek és unokákat szültek örömmel jártak vissza a nagyihoz. Férje sokáig élt, bár a betegség hirtelen ragadta el őt, az asszonynak sohasem kellett egyedül gyászolnia. Mindig volt, aki vigyázzon rá. Végül családja körében, szeretett alkalmazottaival körülvéve hunyta le végleg a szemét. Sokan, nagyon sokan gyászolták és halála után még többen emlegették.

Mindez min múlik? Azon, ahogy szeretnénk…