szombat, augusztus 29, 2015

Isten vezet

„amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

János 16,13-14 Újfordítás


„A kinyilatkoztatás nem egy új dolog megalkotása vagy feltalálása, hanem annak kinyilvánítása, ami már ki volt nyilatkoztatva, de ismeretlen volt az ember számára. Az evangéliumban található nagy, örök igazságok akkor tárulnak fel előttünk, ha szorgalmasan kutatjuk azokat és megalázzuk magunkat Isten előtt. Az igazság alázatos kutatójának értelmét az isteni Tanító vezeti; és megismerteti vele az Ige igazságait. Semmi sem olyan bizonyos és hatékony, mint az a tudás, mely így tárul fel előtte. A Megváltó ígérete így szólt: "De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra." (Jn 16:13) Ha részesülünk a Szentlélekben, akkor Ő érteti meg velünk az Isten Igéjét.
  A zsoltáros ezt írja: "Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? Teljes szívből kerestelek téged; ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól! ...Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát." (Zsolt 119:9-18)
  Az Úr arra int bennünket, hogy úgy kutassunk az igazság után, mint az elrejtett kincs után. Az Úr megnyitja az értelmét annak, aki valóban az igazságot keresi, s a Szentlélek képessé teszi őt arra, hogy megragadja az igazság kinyilatkoztatását. Erről beszél a zsoltáros, amikor azt kéri, hogy nyissa meg szemeit, hogy szemlélje a törvény csodálatos voltát. Ha a Lélek Jézus Krisztus csodái után vágyódik, akkor elméje képes lesz arra, hogy megragadja egy jobb világ dicsőségét. Csakis a mennyei Tanító segítségével érthetjük meg Isten Igéjének igazságait. Krisztus iskolájában megtanulhatjuk, hogyan lehetünk szelídek és alázatosak, mert ott kaphatunk betekintést az istenfélelem titkaiba.
  Aki ihlette az Igét, Ő volt annak igazi magyarázója is. Krisztus úgy illusztrálta tanításait, hogy felhívta hallgatói figyelmét a természet egyszerű törvényeire és az ismerős jelenségekre, melyeket naponta láttak és műveltek is. Így vezette értelmüket a természetestől a természetfelettiig.” (E. G. White: Sabbath School Worker, 1909. december 1.)