Az Úr tettei és az igazak
„Oh te, ki Jákób házának mondatol! hát
türelmetlen-é az Úrnak lelke, avagy ezek-é az ő cselekedetei? Nem javára válnak-é
az én cselekedeteim annak, aki igazán jár?”
(Mikeás próféta
könyve 2. fejezet 7. vers)
Mikeás, mint könyve
első verseiből is kiderül, Kr.e.8 században, Jótám, Akház és Ezékiás uralkodása
alatt végezte prófétai szolgálatát. Abban az időben, mikor Izraelt, az Északi
országrészt az Asszír seregek fogságba hurcolják és nem egyszer Jeruzsálemet is
ostromgyűrűbe fogják.
Ugyanakkor Mikeás
üzenete azért egyedülálló, mert a nép felé tolmácsolt ítéletes próféciáiban nem
a vallási elhajlásokat veszi számba, mint Júda és a Szent város vesztének okát,
hanem azokat a társadalmi visszaéléseket, melyek a szegényeket, az elesetteket
érik.
Könyvében így
jellemzi korát: „Gonosz nemzetség, amely hamisságot gondol, amely gonoszságot
cselekszik”, „megkívánják mások tulajdonát, aztán elrabolják.” Nyomorgatják a
gazdát, a házanépét, az embert, az örökségét.” (2.fej.)
„fejedelmek ajándékért ítélnek, és a papok
jutalomért tanítanak, és a próféták pénzért jövendölnek.” „Elferdítik az igazságot”
„Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem”
(3.fej.)
Megjövendöli Sion leányának sorsát: „kimégy a
városból, és a mezőn tanyázol, és egészen Bábelig mész. Ott szabadíttatol meg;
ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből.” (4:10), mely jó 100 év múlva
be is következik.
S bár Mikeás könyve tele van ezekkel az
ítéletes képekkel, mégis fő üzenete; az Örökkévaló kegyelme népe iránt, azoknak, akik sírnak és jajgatnak az igazságtalanság és saját nyomorult állapotuk miatt.
Amikor ma sorait olvassuk, ne
csupán a babiloni fogság előtti állapotokat vegyük számba, párhuzamba állítva
korunk társadalmának romlottságával, hanem összpontosítsunk Isten irgalmas
voltára.
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki
megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg
haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül
rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!”
(7:18-19)
Engedetlenségünk és bűneink folytán, jogosan
halált érdemelnénk, ám ezt Ő szenvedte el. Felfoghatatlan türelemmel hajol le
hozzánk újból és újból, minden nap biztosít szeretetéről, kérlelve: figyelj
rám!
Mindezt felismerve pedig Mikeás prófétához
hasonlóan legyen vallomásunk: „Én az Úrra nézek, várom az én szabadításom
Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” (7:7)