kedd, július 07, 2015

Az igazságosság



Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.
Jóel próféta könyve 2. fejezet 25. verse


Szándékosan vagy gondatlanságból okozott, illetve baleset folytán bekövetkezett kár jóvátétele. Ennél lehetne sokkal bonyolultabban is megfogalmazni, mi is az a kárpótlás, de én most jelenleg csak ennyire voltam képes. Azért mindenesetre érdekes, hogy az Isten ad kárpótlást, azért, amit szintén ő adott vagy engedett meg.

Pusztított sáska, ellepte az egész földet, északról benyomulnak az asszírok, és akárcsak a sáskán ők is mindent elpusztítottak, de kárpótolva lesz a nép mindenért, amit elveszítettek.

Nekem ez így igazságosnak látszik. Az Isten ad valamit nekem, amit én később saját hibámból elveszítek, vagy tönkreteszek, majd újra megkapom azt az Istentől.

Egy nagyon egyszerű példán keresztül szeretném ezt érzékeltetni. Egy kisfiú (6-7 éves) aki nagyon szeret játszani (melyik nem szeret) nagyon vágyott egy olyan játékra, amivel minden óvodatársa játszott. Csak messziről leste a többieket, hogy milyen önfeledt szórakoznak egy bizonyos játékkal. Ez egy katona bábu volt. Közelben volt már a kisfiú születésnapja, és az apukája jól tudta mire vágyik szeretett kisfia, ezért megajándékozta őt egy ilyen bábuval. Azt azonban eddig nem említettem, hogy ez a kisfiú olyan volt, hogy amihez csak hozzáért, ütötte vágta, törte zúzta, ezért is nem nagyon hívták játszani az óvodatársak.  Amikor megkapta az ajándékot, úgy egy-két órán keresztül rendesen játszott, de amint megunta, széttörte. Kezeit, lábait kitépte. Mikor az apukája meglátta fogadkozott, hogy soha többet nem vesz neki semmit, és még szobafogságot is kapott. Azonban mikor a szobafogság letelt, a kisfiú apukája egy ugyanolyan kis katonával várta gyermekét. A kisfiú felfogása megváltozott, utána sosem tört szét semmit, mindenre különös módon ügyelt, mindenre nagyon figyelt.

Sokszor nem érdemeljük meg a jót, amelyben élünk, amink van, de az Isten valamilyen különös oknál fogva mégis úgy gondolja, hogy ott vagyunk hasznosak ahol vagyunk. Úgy gondolja, hogy amennyink van az pont elég, ahhoz, hogy Őt mindennél jobban szeressük. Ha el is veszítünk valamit, Ő mindig gondoskodni fog arról, hogy az embert támogassa.