Adni és/vagy kapni

„Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Apostolok cselekedetei 20:35

Úgy néz azokkal a hatalmas kék szemeivel, ahogy senki más. Figyeli minden mozdulatodat, lesi arcod, tested rezdüléseit. Ha megpillant, már magától is rád mosolyog azzal az utánozhatatlan, ártatlan, tiszta mosolyával, ami a világ minden kincsénél drágább. És néha nevet, aztán te is nevetsz, aztán megint ő, és „hergelitek” egymást az újabb kacagások felé. 

A kezét már egész tudatosan használja. Fog, sokszor erősebben is, mint amit el tudsz képzelni, és amit végre megmarkol, azt nehezen ereszti akkor, amikor csak te szeretnéd kivenni a kezéből. 

És az édes hangja, amiből néhány foszlányt legszívesebben eltennél befőttes üvegbe emlékül az utókornak. Néha szinte félénken, alig hallhatóan, máskor az egész lakást betöltve mondja, amit tudtodra akar hozni. Kézzel-lábbal segíti beszédét, a szemei pedig még többet árulnak el. 

Egyszerűen tökéletes. Ahogy van, ahogy fejlődik, írjanak akármit a könyvek. Ő az, akire oly régóta vágytál, aki minden esendőségével tehetetlenségével bearanyozza napjaidat. Mert rád utalta a Mindenható, hogy adj. Adj mindent. Gondoskodj úgy, hogy nem vársz érte cserébe semmit, hiszen egyedül a nagyvilággal szemben ez a kis lény teljesen tehetetlen. Szüksége van rád, és ezt minden könnycseppel, mosollyal, hanggal és mozdulattal jelzi. 

És te adsz. Adsz reggel, adsz este. Adsz derűsen, és adsz könnyel között. Adsz lelkesen és kimerülten. Adsz. De mégsem tudod, ki kap többet. Ő vagy Te? 

Nagyon sok élethelyzetből lehetne hasonló tapasztalatot levonni. Isten ma pont ezen a paradoxonon keresztül akarja figyelmedet egy különleges boldogság felé terelni. Adj! Kövesd az Ő példáját, ahogy Ő kérés nélkül adta érted a Legdrágábbat! Tágítsd a látókörödet, és fedezd fel az önmagadon kívüli világot! Lásd meg az üres kezeket, melyeket megtölthetsz. És ne feledd, amivel megtöltöd, azt te is kaptad Valakitől. Ma reggel gondolkozz el ezen őszintén: ki kap többet: Ő vagy Te? És légy boldog ebben a kérdőjelben!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia