Könyörgés Istenhez
„Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te
orcádat, hogy megszabaduljunk!”
(80. Zsoltár 8.vers)
Minap a most érettségiző fiatalokkal
beszélgettünk a továbbtanulási esélyeikről, terveikről, céljaikról. S bár nagy körvonalakban látszik, milyen pálya, hivatás felé orientálódnak, de hogy abban
fognak-e kiteljesedni, megélni önmagukat, az a jövő zenéje.
S persze, ha a már dolgozókat kérdeznénk,
hogy ők megtalálták-e életük célját, értelmét, biztos vagyok benne, hogy a
többség azt mondaná; ’Én nem igazán szeretem azt, amit csinálok, de most már
hogyan váltsak?’
’Csak azért vállaltam el ezt a munkát, vagy
csak azért megyek ki külföldre takarítani, hogy pénzt gyűjtsek, hogyha majd
hazajövök, akkor megvalósíthassam az álmaimat.’ - ami persze sohasem következik
be.
Bizony sokan vannak, akik szinte egy életen
át keresik a helyüket. Elvannak itt-ott egy darabig, csinálnak ezt is azt is,
úgy, ahogy… S amint lehet, mennek tovább, kompromisszumokat kötve, hátha ott…
Aszáf Zsoltára Izrael népének oly sokszor sanyarú
sorsának tanulságát állítja ma elénk. Annak a történelemnek képét, mely a
fogság és a szabadság két végpontja között mozog.
Ahogy elhagyják az Isten által számukra
előírt utat, jön egy ellenség, a szorongatás, majd Istenhez kiáltanak, aki
megszabadítja őket, aztán hátat fordítanak Neki, megint jön egy ellenség, kiáltanak,
szabadítás, és így tovább.
De Aszáf és a próféták nagyon helyesen
látják, hogy mindez a sok szenvedés megspórolható lenne, ha azt tennék, amire
kiválasztotta őket az Úr. Ami nem más, mint a különböző pogány szokások
átvétele helyett, az isteni szeretetet képviselve, áldást hordozva hatással
lenni a körülöttük élőkre, környezetükre.
„Állíts helyre!” mondja a Aszáf, vagy ahogy
később Habakuk: „Őrhelyemre
állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám”
(Hab.2:1). Vagy jóval később, Luther: „Itt állok, másként nem tehetek!”
De mondd csak, te a helyeden állsz? Még
keresgélsz? Mondd, hol szeretnél állni, mikor Jézus visszajön?
„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az
ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak
eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”
(Máté 24:45-46)
