szerda, április 08, 2015

Békességre törekedni

„Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.”
Zsidókhoz írt levél 12:14

1945-ben talán azt gondolta a világ, hogy soha többet nem kell faji diszkriminációról beszélni. Mindössze 3 évvel később azonban Dél-Afrikában hatalomra került egy olyan kormány, amely nyíltan vállalta szimpátiáját a náci ideológiával. A többségi feketék (az 1950-es években 70%) alsóbbrendűségét törvényben rögzítették. Feketék nem használhatták a tömegközlekedési eszközöket, nem használhatták a parkok padjait, sőt egyáltalán nem tartózkodhattak fehérek által lakott városrészben, kivéve, ha papírjaikkal igazolni tudták, hogy munkájukat végzik. Az apartheid rendőrség felének az volt a feladata, hogy az ország fekete lakosságát folyamatosan ellenőrizze, igazoltassa. Az erőszak bármilyen eszköze megengedhető volt. Fehér megverhetett feketét, de ha az visszaütött, börtönbüntetést kapott.

A kegyetlen rendszer azonban az 1980-as évekre politikailag és gazdaságilag teljesen elszigetelődött, így 1990-től kénytelen volt fokozatosan enyhíteni a faji diszkrimináción. 1994-ben választójogot adtak a fekete lakosságnak, aminek következtében az a Nelson Mandela győzött, aki korábban 27 évet töltött az apartheid börtönében.

A kritikus időszakban a fehér lakosságon rettegés lett úrrá. Eljött a feketék bosszúállásának órája - gondolták. A metodista Mandela azonban más utat akart járni. Elnöki beiktatására meghívta börtönőrét, kifejezve, hogy megbocsájtott. Első intézkedéseinek egyike volt a Bizottság az Igazságért és Kiengesztelődésért (Truth and Reconciliation Commission) létrehozása. Az bizottság élére az a Desmond Tutu anglikán érsek került, aki az apartheid uralma alatt több ízben is lecsillapította a földühödött fekete tömeget. „Az erőszak ellen nem alkalmazhatunk erőszakot” – vallotta Tutu. A bizottság célja pedig a megbékélés építése az eddig erőszakkal uralmon levő fehér kisebbség és az eddig elnyomott fekete többség között. Az új kormány vezető embereinek törekvése a kiengesztelődésre nagy hatást gyakorolt mind fehérekre, mind feketékre. Megkezdődött a megbékélés.

– Istennek tényleg van humorérzéke. Gondolta volna egyetlen épeszű ember is, hogy Dél-Afrika bármi másban példát mutathat, mint a megtorlásban? – nyilatkozta mosolyogva Tutu érsek.
És mikor Bill Clinton föltette a kérdést Mandelának, hogy nem gyűlölte-e az apartheid embereit, így nyilatkozott:
– Amikor éreztem felgyűlni a haragot magamban, azt gondoltam: „27 évig az övék voltál. Ha gyűlölöd őket, újra a foglyukká válsz.” De én szabad akartam lenni, ezért elengedtem a haragot. Elengedtem.

Ha a dél-afrikaiaknak sikerült, akkor nekünk miért ne menne?  Törekedjünk mi is a megbékélésre…