csütörtök, február 19, 2015

Isten szeretete

„Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.”
János apostol első levele 4:8

Gyerekkoromban, ha nem értettem valamit, sokszor fordultam édesapámhoz magyarázatért. Az egyik ilyen téma éppen a szeretetet érintette. Kívülről meg kellett tanulnom A szeretet himnuszát (Korinthusi első levél 13. fejezet), amelyben a 13. verset sehogyan sem tudtam megfejteni: „A szeretet soha el nem múlik”. Egyik este, mikor már az ágyamban feküdtem és minden elcsendesedett körülöttem, odahívtam édesapámat, és föltettem neki kérdésemet:

– Hogy lehetséges, hogy „a szeretet soha el nem múlik”? Holott a világunk tele van ellenkező példákkal. Emberek, akik összeházasodtak, egykor nagyon szerették egymást, miért válnak el egymástól? Barátok, akik jóban voltak, miért képesek haragudni egymásra?
– Azért – válaszolt édesapám – mert ami az emberben van, az nem igazi szeretet. Csak az Istentől származó szeretetre érvényes, hogy „soha el nem múlik”.

Nem emlékszem többre réges-régi emlékfoszlányomból, de ez éppen elég, hogy megvilágítsam János apostol gondolatait. Az, amit oly sokszor szeretetnek nevezünk – barátság, párkapcsolat, rokonság – sokszor nem egyéb kimondatlan érdekkapcsolatoknál. Számításból szeretünk, önzésből segítünk, érdekből vagyunk jók a másikhoz; ugyanakkor csodálkozunk, hogy aztán idővel „elmúlik a szeretet”. Igen, mert bibliai mércével mérve soha nem is volt az. Csak az a szeretet tartós, ami a felülről származik; csak az a szeretet önzetlen, ami magában rejti az Istentől kapott feltétel nélküli szeretetet; csak az a szeretet őszinte, ami megtapasztalta a mennyei apa elfogadását.

Ha igazán akarunk tehát szeretni, Istentől kérjük azt, akár már ma…