csütörtök, február 12, 2015

Csúszdázni Istennel

„Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.”
Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:12-13

Remek kikapcsolódás, ha a családom eljuthat egy élményfürdőbe. Legjobban a csúszdákat élvezem, és minél meredekebb, annál jobb. Még fiammal is többször lecsúsztunk – ha nem is a legveszélyesebben. Lábam közé fogtam, és nagy lendülettel indultunk is a zubogó vízzel, nagyokat kanyarodva, míg végül hatalmas csobbanással a medencében landoltunk. Én alámerültem, miközben föltartott kezemben fiamat tartva ügyeltem rá, hogy ő ne kerüljön víz alá.
 
Mikor egyedül csúsztam – és ilyenkor a legmeredekebbet sem hagytam ki – egy érdekes törvényszerűséget figyeltem meg. Nem tudom pontosan miért, de ha a kezemmel hajtottam magam (éppen annak érdekében, hogy minél gyorsabban csússzam), akkor mindig lelassultam. Ellenben ha egyszerűen belesimultam a csúszda közepén hömpölygő vízáradatba, és mozdulatlanul hagytam, hogy magával ragadjon, sokszor úgy begyorsultam, hogy élesebb kanyaroknál azt hittem, kirepülök a pályáról.

Jól jellemzi ez a keresztyén hitéletet is. Ha saját erőnkből próbáljuk elhagyni rossz szokásainkat, ha összeszorított fogakkal küzdünk jellemhibáink ellen, akkor - ezt saját tapasztalatból mondom – hol sikerül, hol nem a dolog, attól függően, hogy mennyire tudtuk összeszedni az erőnket. Hosszú távon pedig azt tapasztaljuk, hogy egy-egy nehezen kiharcolt győzelem után újból visszaesünk, és elkeseredve állapítjuk meg, hogy ugyan ott vagyunk, ahol a part szakad. Nem is csoda, hiszen az ember nem élhet állandó feszültségben, állandó éberségben, ahogy a fizikai, úgy a lelki izmoknak is szükségük van pihenésre. Ez a fajta keresztyénség az, mikor kézzel hajtjuk magunkat a csúszdán, de csodálkozunk, hogy alig haladunk.


Pál azonban azt írja: „Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést”. Hagyjuk, hogy Isten megharcolja azt a harcot bennünk, amire mi hosszú távon képtelenek vagyunk. Egyetlen dolgunk – ahogy a csúszdázásnál is – hogy belesimuljunk Isten Lelkének dinamikusan hömpölygő áradatába. Ne a makacsul ismétlődő hibáidra figyelj, ne a folyvást visszatérő bűneidre koncentrálj, hanem legyél nyitott Istenre amikor imádkozol, amikor Bibliát olvasol, vagy amikor jársz-kelsz az életben. Ennyi fontos, a többiről pedig majd gondoskodik a Mindenható. Mindenkinek jó csúszdázást a mai napra!