Csúszdázni Istennel

„Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.”
Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:12-13

Remek kikapcsolódás, ha a családom eljuthat egy élményfürdőbe. Legjobban a csúszdákat élvezem, és minél meredekebb, annál jobb. Még fiammal is többször lecsúsztunk – ha nem is a legveszélyesebben. Lábam közé fogtam, és nagy lendülettel indultunk is a zubogó vízzel, nagyokat kanyarodva, míg végül hatalmas csobbanással a medencében landoltunk. Én alámerültem, miközben föltartott kezemben fiamat tartva ügyeltem rá, hogy ő ne kerüljön víz alá.
 
Mikor egyedül csúsztam – és ilyenkor a legmeredekebbet sem hagytam ki – egy érdekes törvényszerűséget figyeltem meg. Nem tudom pontosan miért, de ha a kezemmel hajtottam magam (éppen annak érdekében, hogy minél gyorsabban csússzam), akkor mindig lelassultam. Ellenben ha egyszerűen belesimultam a csúszda közepén hömpölygő vízáradatba, és mozdulatlanul hagytam, hogy magával ragadjon, sokszor úgy begyorsultam, hogy élesebb kanyaroknál azt hittem, kirepülök a pályáról.

Jól jellemzi ez a keresztyén hitéletet is. Ha saját erőnkből próbáljuk elhagyni rossz szokásainkat, ha összeszorított fogakkal küzdünk jellemhibáink ellen, akkor - ezt saját tapasztalatból mondom – hol sikerül, hol nem a dolog, attól függően, hogy mennyire tudtuk összeszedni az erőnket. Hosszú távon pedig azt tapasztaljuk, hogy egy-egy nehezen kiharcolt győzelem után újból visszaesünk, és elkeseredve állapítjuk meg, hogy ugyan ott vagyunk, ahol a part szakad. Nem is csoda, hiszen az ember nem élhet állandó feszültségben, állandó éberségben, ahogy a fizikai, úgy a lelki izmoknak is szükségük van pihenésre. Ez a fajta keresztyénség az, mikor kézzel hajtjuk magunkat a csúszdán, de csodálkozunk, hogy alig haladunk.


Pál azonban azt írja: „Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést”. Hagyjuk, hogy Isten megharcolja azt a harcot bennünk, amire mi hosszú távon képtelenek vagyunk. Egyetlen dolgunk – ahogy a csúszdázásnál is – hogy belesimuljunk Isten Lelkének dinamikusan hömpölygő áradatába. Ne a makacsul ismétlődő hibáidra figyelj, ne a folyvást visszatérő bűneidre koncentrálj, hanem legyél nyitott Istenre amikor imádkozol, amikor Bibliát olvasol, vagy amikor jársz-kelsz az életben. Ennyi fontos, a többiről pedig majd gondoskodik a Mindenható. Mindenkinek jó csúszdázást a mai napra!