péntek, január 30, 2015

Szomorú vagy?

Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak. 
Máté 5:4.
Ma reggel ezeket a csodás gondolatokat találtam a Gondolatok a Hegyi beszédről című könyvben. Kivonatosan, nem szó szerint idézem:

E mondat a bűnök feletti őszinte, szívből fakadó sírásról beszél. Aki a keresztre szegezett Üdvözítőre tekint, felismerheti a bűn irtózatos nagyságát.
Akik így sírnak, “azok megvigasztaltatnak”. Isten azért tárja fel előttünk vétkeinket, hogy azokkal Krisztushoz meneküljünk; ezáltal megszabadulunk a bűn béklyóitól, és Isten gyermekeinek szabadságában örvendezhetünk. Őszinte töredelemmel járuljunk a kereszthez, rakjuk le és hagyjuk ott valamennyi bűnünket!
Ha mégoly nehéznek és súlyosnak is látszik minden szenvedés, áldására szolgál annak, aki hittel hordozza. Épp az a súlyos csapás, amely látszólag boldogságunkat teszi tönkre, lehet Isten eszköze, hogy szemeinket a menny felé irányítsa. Hányan vannak, akik soha nem ismerték volna meg az Urat, ha a szenvedések nem kényszerítették volna őket arra, hogy nála keressenek vigaszt.
Az élet megpróbáltatásai Isten munkatársai; az a rendeltetésük, hogy jellemünkből minden durvaságot eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas. Jellemünket is oly nehéz csiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Értéktelen anyagra nem fordít az Úr olyan nagy gondot, csak a legértékesebb köveket csiszolja a hely fenségéhez méltóan.
Ha baj és bánat tör reánk, gyakran mi is úgy cselekszünk, mint Jákob. Azt hisszük, hogy azokat az ellenség zúdítja ránk, és addig küzdünk ellenük a homályban, amíg ki nem merülünk; sem vigaszt, sem enyhülést nem találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákob előtt, hogy a szövetség Angyala érintette őt, aki ellen lélekszakadtáig küzdött. Ekkor sírva és erőtlenül borult a végtelen Szeretet keblére, hogy a sóvárgott áldásért könyörögjön.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy a szenvedések jótétemények! Isten fenyítését ne vessük meg, s ne legyünk gyengék, ha büntetéssel sújt bennünket! Jézus minden szorongatott lelket felkeres, hogy meggyógyítsa. Szomorúság, fájdalom és szenvedés: mind könnyűvé válnak, ha áldott jelenlétét érezzük.

Isten nem akarja, hogy néma fájdalommal, sebzett, megtört szívvel, görnyedten járjunk. Ellenkezőleg, hogy felé nézzünk, és szeretettől sugárzó tekintetét felismerjük. Az áldást hozó Üdvözítő ott áll azok előtt is, akiknek szemeit úgy elhomályosítják a könnyek, hogy nem képesek felismerni Őt. Szeretné megfogni a kezüket, szeretne vezetni bennünket, hogy gyermeki bizalommal tekintsünk reá. Szíve mindig tárva-nyitva áll aggodalmaink, fájdalmaink és gondjaink előtt. Örök szeretettel és jósággal vesz körül bennünket. Nyugalmat találhatunk nála; éjjel-nappal szeretetéről gondolkozhatunk. Lelkünket a mindennapi élet gondjai és bajai fölé emeli, s belső békét ad. (E. G. White)