szombat, január 17, 2015

Látni a láthatatlant


„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

2Korinthus 4:17-18

Nem könnyű átlátni az élet dolgait, nem egyszerű meglátni a lényeget a sok lényegtelen takarásában. Mi a fontos az életünkben, mi kevésbé, és mi az, ami egyáltalán nem számít?  Az alapelvek, a családból hozott értékrend segít, de ennek ellenére sokszor eltévedünk. Pál azért ad egy támpontot: fontos az, ami tartós, ami örökké megmarad. És valóban. Mindennapi bölcseink is oktatják: tervezzünk hosszú távra. Nem baj, ha ez pillanatnyilag lemondással, áldozathozatallal, de akár szenvedéssel, fájdalommal is jár, hiszen később jobb lesz. A tartós testedzés éppúgy meghozza a jutalmát, mint az elme pallérozása. Így őrizzük meg egészségünk, szerzünk diplomát, érünk el sikereket. Még az udvarlás is szebb, ha nem gyorsan adja be a derekát a másik. Az az értékes számunkra, amiért megküzdünk, megdolgozunk.
A lelki értékek területén is hasonló a helyzet. Megérteni, megismerni a lényeget nem lehet azonnal. Eleinte nem is ezzel vagyunk elfoglalva, fontosabbak a terveink, a vágyaink. Élni szeretnénk az életet, úgy nagykanállal; később megelégednénk csak azzal, ahogy lehet. Sokaknak ez sem adatik meg, és ekkor tör ránk a sok miért. Mert nincs is Isten, mert ha van is, nem olyan, mint amilyennek mondják. Mert ha a világ minden szenvedését nézzük, egyszerre tör fel belőlünk: hol van Ő? Pál segítségével itt is többet láthatunk. Mert a hosszú táv hosszabb, mint gondolnánk, hosszabb, mint az életünk, mert valóban végtelen. Így az örökkévalóság felől nézve kezdünk el mi is másképp látni, érteni. Értjük, hogyha Istennek az a legfontosabb, hogy minden ember (mindenki, aki választja, mindenki, aki akarja, mindenki, aki csak a világra született) üdvözüljön, vagyis örökké élhessen, akkor valóban átértékelődik minden. Legfőképpen sérelmeink. Nem az számít már, ki mit okozott és kinek! Fontosabb, hogy szeretettel, megbocsátással meg lehet változtatni még a rosszat is. Mert mi is így változtunk meg. Mint ahogyan egy kedves barátom fogalmazta meg egy láthatatlan színház[1] utáni élményét:
„Vak voltam egészen addig, míg be nem kötötték a szemem. Nem láttam addig Jézust, amíg saját fülemmel nem hallottam az ostorcsapásokat, amiket értem szenvedett. Nem éreztem együtt vele addig, amíg katonaként nem én fogtam le fájdalomtól vonagló kezét a fára. Nem rettegtem bűneim miatt annyira, mint amikor lábam alatt remegett meg a talaj. De ami a legfontosabb: soha, de soha nem éreztem még annyira megbocsátó szeretetét, mint amikor végül átölelt és azt mondta: Békesség néked!”


[1] Láthatatlan színház: egy bibliai történet bemutatása úgy, hogy a vendég szemét bekötjük és őt magát is bevonjuk a történetbe, amit minden egyéb lehetséges módon (hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) érzékel. Ez esetben a szenvedéstörténetet dolgoztuk fel.