szerda, január 21, 2015

Hinni a világosságban



„Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.”
 (János evangéliuma 12. fejezet 35-36. vers)

Szikrázó napsütés, tikkasztó nyári hőség. Egy ember bágyadtan bandukol a szőlőhegyen kis árnyékot keresve. Ahogy végre egy pincéhez ér, tanakodik, bemenjen, ne menjen. Hunyorogva nézi, mi lehet odabent, majd egy hang szólítja; Gyere bátran, ne félj a sötéttől, először rossz, de aztán meglehet szokni.

Ez a történet jól példázza az emberiség történetét. Egyrészt, ahogy a kísértő becsábította Ádámot és Évát a ’pince félhomályába’. A fényruhát, felváltotta a fügefalevél. Ragyogó kapcsolatukat Teremtőjükkel és egymással behálózta a bűn sötétje.

Ám Isten nem hagyta őket a sötétségben. „A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” (Ézs.9:2) Ahogy János az evangéliuma elején Jézust, mint az emberek világosságát, mutatja be, aki eljött a sötétségbe.

„De a sötétség nem fogadta be azt.” (Ján.1:4-5) „Noha sok jelt tett előttük, mégsem hívének ő benne.” (Ján.12:37) Miért? Mert megszokták, megszerették a félhomályt. És bántotta szemüket a Világ világossága.

S mi a helyzet velünk? Meddig üldögélünk még a sötétségben álruhás keresztény életet élve? Mikor kapcsoljuk le a villódzó álfényeket és töltekezünk fel végre igazi világossággal, amíg lehet, „hogy a sötétség ne lepjen meg…”

Isten arra hív:

„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” (Ézs.60:1-3)