Riadó!!!
„Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra? Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.”
1Kor 14,8-9
Nem szerettük igazán a seregben, ha meghallottuk a hangját. Ránk már nem volt jellemző a lelkesedés, vagy az izgalom, sokkal inkább a kelletlenség. Ha szólt, tudtuk mi a teendő, mert megtanultuk, mint az egyszer egyet. Tíz percünk volt arra, hogy abból a helyzetből, amiben voltunk - ha aludtunk, ha a kantinban biliárdoztunk, vagy ha épp vacsoráztunk - felsorakozzunk fegyverben, teljes menetfelszerelésben az udvaron. Az egész század, de ha kellett az egész laktanya megtette ezt. És minderre egyetlen hang, a riadó hangja vett rá bennünket. A parancs szava, amit megtanítottak velünk, a parancsé, amitől háborús időben az életünk függött.
Mennyire fontos a határozottság, az értelem szava akkor, ha Istenről teszünk bizonyságot. Nem csupán magunkért, sokkal inkább azokért, akikért, akiknek szólunk. Mert ahogy a trombita hangja mentette a katonák életét, úgy mentheti a határozott bizonyságtevés mindazok üdvösségét, akik hallgatnak rá.
Mennyire fontos a határozottság, az értelem szava akkor, ha Istenről teszünk bizonyságot. Nem csupán magunkért, sokkal inkább azokért, akikért, akiknek szólunk. Mert ahogy a trombita hangja mentette a katonák életét, úgy mentheti a határozott bizonyságtevés mindazok üdvösségét, akik hallgatnak rá.
