szerda, november 05, 2014

Dicsérjétek az Urat!



„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait.Énekeljetek néki, mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól.Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, a kik az Urat keresik.”
(Krónikák első könyve 16. fejezet 8-10. vers)

A Szentírásban rengetegszer hangzik el felhívás Isten dicsőítésére, magasztalására. A Zsoltárok könyvét olvasva pedig még inkább kitűnik, hogy Dávid, Aszáf, Mózes, Kóré fiai, stb., milyen sokszor tapasztalhatták meg életükben Isten nagyságát, melyért mindannyiszor hálát is adtak.

Bizony, sokszor gondolkodtam már azon, ha Dávid a mi gyülekezetünk tagja lenne, valószínű minden hétre új zsoltárral készülne, de legalábbis azt hiszem nem kéne unszolni: „Mondj már egy friss tapasztalatot, amiért különösen hálás vagy Istennek.”

És azon is érdemes elgondolkodni, hogy milyen benyomást szerezne, ha csak úgy betoppanna a gyülekezetbe. Meglátná-e rajtunk az Úrban való örömet, vagy komor, lehangolt, szúrós tekintetekkel találná szembe magát… ám kár minden másodpercért, amit önostorozásra szánnánk.

„Sátán törekszik a vallásos életet komorrá, bússá tenni, hogy fáradságosnak és nehéznek tűnjék fel. Ha pedig a keresztény életében a vallást ilyen színben mutatja be, hitetlensége által Sátán csalását támogatja. Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt.

Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam.

Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én
Virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták.

Szomorúan állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt a helyes ösvényen, hanem a tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. "Nem szomorú-e - így panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a csalánok?" A vezetőnk így felelt: "Ne vesződj a tövisekkel, melyek csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket!"

Nemde ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már át olyan becses időszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és fenséges tapasztalat eszetekbe?

Nem állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és pompájukkal?

A tövisek és csalánok csak megsebeznek és fájdalmat okoznak; s ha ezeket gyűjtitek és másoknak is adjátok, megvetitek Isten javait, és másokat is távol tartotok az élet útjától.

A keresztények hivatása, hogy a menny felé vezető úton a világosság hordozói legyenek, és Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra. Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa Krisztusról és szolgálatáról az emberek helyes fogalmat alkossanak.” (E.G.White Jézushoz vezető út, 93-95.o.)

Dicsérjétek az Urat!