Motivált engedelmesség
„Ezért tehát, szeretteim,
ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal
inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok
üdvösségeteket,”
Pál levele a Filippiben élő keresztyéneknek 2:12
Egyszer gyerekkoromban
bátyámmal borsót pucoltunk a konyhában. Munka közben egyre csak a szüleimet
lestem, akik éppen valahol máshol tartózkodtak. Bátyám meg is kérdezte:
– Miért keresed őket?
– Hát hogy meglássák –
válaszoltam – milyen szorgalmasan dolgozunk, és megdicsérjenek bennünket.
Mi motivál bennünket a mindennapi
tevékenységeinkben? Mi motivál bennünket, amikor valakinek valami szívességet
teszünk, vagy kisegítjük a bajból? Attól félek, hogy az a válasz, „az önzetlen
szeretet”, és az ehhez hasonlók nem mindig felelnek meg valós indítékainknak.
Mi motivál bennünket,
amikor az üdvösségünkről van szó? Mi motivál bennünket, amikor kegyesen
templomba, vagy imaházba járunk? Attól félek, hogy az a válasz, „az Isten
iránti szeretet”, és az ehhez hasonlók nem feltétlenül egyeznek meg valós indítékainkkal.
Sok esetben az motivál
bennünket a jóra, hogy másoktól elismerést kapjunk – legyünk őszinték magunkhoz
. Megerősítésre várunk üdvösségünkkel kapcsolatban lelki vezetőinktől,
szüleinktől, vagy hittestvéreinktől. Jó hallani, ha mások is méltányolnak, és
bátorítanak azon a rögös úton, amelyen járunk. Talán természetes ez így, hiszen
azt olvastuk, hogy a Filippi gyülekezet is nagyban motiválva érezte magát,
mikor Pál náluk tartózkodott. Most azonban az apostol tovább lép, és azt
mondja: „Nagyon iparkodtatok üdvösségetekben, míg nálatok voltam.
Hitfejlődésetek azonban most már egy olyan szakaszba lépett, ahol
elszakadhattok az emberi vélekedésektől (akár az enyémtől is). Itt az ideje Filippi
keresztyének, hogy megértsétek üdvösségetek súlyát, amely egyedül Istentől
függ. Egyedül az ő értékelését és elismerését tartsátok hitelesnek életetekben!”