csütörtök, szeptember 25, 2014

Az élet kenyere

„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”
János evangéliuma 6:48-51


Sose tudtam megbarátkozni az egyházi szertartásokkal. Mindig feszengek, mikor egy-egy ceremónia alkalmából pontosan lefektetett liturgiának kellett megfelelnem. Kényelmetlenül érezem ilyenkor magam az ünneplő ruhában, és feszélyez a pontosan lefektetett szertartás menete. Éppen ilyenek az úrvacsorák is. A rutinszerű liturgia, vagy a hitközösség nyammogása és kortyantásai a legtöbbször nem segítenek hozzá, hogy jobban megértsem az úrvacsora szentségét. Mit jelent az úrvacsorai kenyeret enni, és a megszentelt mustot inni? Mit jelent Krisztus testét enni, és az ő vérét inni? Mit jelent az, hogy ha eszünk ebből a kenyérből, örök életünk van? Minden egyes úrvacsorán azért imádkozom, hogy sikerüljön elvonatkoztatnom a feszélyező szertartásosságtól, vagy az egyéb zavaró körülményektől, hogy megértsem, mit is jelent számomra az az „élő kenyér”, amiről Jézus beszél János evangéliumában.

Nem mondom, hogy már teljesen értem, de amit oly sok úrvacsora után sikerült magamévá tenni, abban nincsen semmi misztikus. Jézus a legegyszerűbb példával szemlélteti, milyen a vele való kapcsolat. Ahogyan az evés a mindennapi életünk természetes velejárója, éppen úgy magától értetődő része örök életünknek, hogy ápoljuk a kapcsolatot Megváltónkkal. Az úrvacsorai kenyérrel csak azt fejezzük ki jelképesen, hogy ahogyan nem létezhet a testünk fizikai táplálék nélkül, éppen úgy van szüksége lelkünknek az „élő kenyérre”, Jézus barátságára. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha őszintén elmondunk neki mindent, rosszat és jót egyaránt (ezt nevezik vallásos nyelvezettel imának); másrészről pedig nyitottak vagyunk arra, hogy meghallgassuk őt, ahogyan a Bibliából megszólal. Ezt jelenti, az „élő kenyeret” enni. Tegyük ezt olyan természetességgel, ahogyan reggelizni szoktunk – akár már ma is!