csütörtök, július 17, 2014

Jézus nevében imádkozni

„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”
János szerinti evangélium 16:24

Egy detroiti bíró mesélte el a következő történetet valamikor az amerikai polgárháború (1861-1865) válságos évei után:


»Amikor a háború kitört és az egyetlen fiam is hadba vonult, érdeklődni kezdtem a katonák sorsa iránt. Minden katona, akivel találkoztam, a fiamra emlékeztetett, mindegyikben a fiamat láttam, és kezdtem érdeklődni a sebesültek, betegek és foglyok után. Amikor egy sebesült katona a városunkba érkezett, azonnal a kocsimmal elhozattam a kórházba. Nemsokára megválasztottak a sebesülteket gondozó egyesület elnökévé, s a napnak néhány óráját mindig a kórházban töltöttem, érdeklődve, hogy a betegeknek nincs-e szükségük valamire. Pénzt és időt költöttem erre.
Egy napon aztán így szóltam a feleségemhez:
– A katonák már nagyon sok időmet igénybe veszik, és ez nem mehet így tovább, mert elhanyagolom más kötelezettségeimet. Most egy fontos ügy van a bíróságon, amely sok időt és tanulmányozást kíván tőlem.
Másnap reggel azzal az elhatározással mentem az irodámba, hogy a katonákkal egyelőre nem foglalkozom olyan behatóan. Leültem az íróasztalomhoz és nekiláttam a munkának. Hamarosan egészen beletemetkeztem az iratokba, aktákba, amikor csendesen kinyílt az ajtó, és egy halvány arcú sebesült katona lépett be a szobába. Hozzám lépett, elővett a zubbonya zsebéből egy összegyűrt papírlapot, és átadta. Amint kezembe vettem, rögtön megismertem fiam írását. Ezt tartalmazta:
 „Kedves apám! E sorok átadója a mi századunkból való katona. Elvesztette a lábát, feláldozta az egészségét a hazáért, és most hazamegy, hogy otthon haljon vagy gyógyuljon meg. Felkeres téged is. Kérlek, tedd meg azt, amit tehetsz érte, szerető fiadért, Charles-ért.”
„Charles-ért” – ez a szó szíven talált. Összeraktam az aktákat, felkeltem az íróasztal mellől, és kocsin az otthonomba hajtottam a sebesült katonával. Addig nem nyugodtam, míg a sebesült katona Charles fiam szobájában, fiam ágyába nem fektettem, és gyorsan orvost hívtam. A beteget ezután úgy gondoztam és ápoltam, mintha a saját fiam lenne. Amikor annyira javult, hogy hazamehetett az édesanyjához, kivitettem a vonathoz, és gondoskodtam arról, hogy helyet kapjon és zavartalanul utazhasson az övéihez.
Mindezt megtettem a fiamért, Charles-ért.«


Ha mi is ismerjük Jézust, ha mi is egy században harcolunk vele, akkor bátran fordulhatunk apjához, mert fiára való tekintettel bizonyosra vehetjük, hogy segíteni fog.