Hála zsoltár



Mózes 5. könyve 32:2-3

El sem hinnéd, ki énekelte ez a zsoltárt! Hát Mózes! Az a Mózes, aki két és fél millió ember gondját-baját hordozta 40 éven át a pusztában. Akit kikezdtek, nem fogadtak el. Aki ellen zúgolódtak, és vissza akartak fordulni Egyiptomba. Akinek végig kellett hallgatni a tyúk-pereket, a panaszokat. Az a Mózes, aki Isten kezéből vehette el a kőtáblákat, de aztán össze is törte őket, amikor látta, mit tett a nép. Akinek Isten megmutatta a hegyen a mennyei templomot, hogy aztán annak mintájára építsen egyet a pusztában.
Dinamikus, mozgalmas életet élt, tele veszéllyel. Egyetlen napot sem tudott elképzelni Isten vezetése nélkül.
Ez a Mózes énekelte a fenti zsoltárt. Belegondoltál?
Próbáld meg egy lapra tenni Mózes gondjait, terheit a tiéddel. Valószínű, nem leszel könnyű helyzetben.
És most helyezd egy lapra Mózes hálaénekét és a tiédet.
Lehetne rajta változtatni, nem igaz?
Kezdd el még ma gyakorolni, hogy szavaid kedvesek, lágyak legyenek, építőek és bátorítóak. Helyezd a hangsúlyt Isten csodáira, hatalmára, amit életedben tett.
Hidd el, egy idő után a Te éneked is hasonlítani fog Mózes énekére.
Jó gyakorlást kívánok!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet