szombat, július 05, 2014

A Pásztor



"Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért."
Zsoltárok 23:1-3

Különleges foglalkozás pásztornak lenni. Kicsit szelíd, kicsit vad, mindig két világ, az emberek és a természet, az állatok világa között él úgy, mint aki egyszerre tartozik mind a kettőhöz, de közben egyikhez sem. Kalauz a két világ között, aki harmóniát, békét teremt.

Azok, akiket ismertem közülük, valóban különlegesek voltak. Nekünk, civilizációban élőknek, nomádoknak tűntek. Az életmódjuk sokszor radikálisan kötött, mégis rendkívül szabad. Korán reggel kelnek, mikor még mindenki alszik. Hajnalban indulnak útnak, ki a természetbe, mindent maguk mögött hagyva, ami bennünket az emberek világához köt. Úgy ismerik a dombokat, erdőket és mezőket, mint a tenyerüket. A fák, a bokrok, a virágok kedves ismerőseik. Értik az állatok nyelvét. Tudják, mikor miért dalol a pacsirta, hogy bánatos-e vagy szomorú. A legmélyebb kapcsolatuk a jószágaikhoz köti őket és azokat is hozzájuk. A hosszú évek, amiket együtt töltöttek, egymáshoz csiszolták őket. Már nem kellenek szavak, sokszor elég egy mozdulat, egy intés. Ismertem egy öreget, aki alig szólt két szót, ha a családjáról beszélt, de a nyájáról órákig tudott mesélni. Mindet ismerte külön-külön. Tudta a járásukat, szokásaikat, jellemüket. "Ez mindig türelmetlen, amaz meg félénk. A víznél mindig ez az első, mert állandóan inna, de nem olyan mohó, mint a másik." Értük élt. Amikor a szakma leáldozóban volt, mert a falvakból eltűntek legelők az állatokkal együtt, ő maradt az utolsó terelő. Nyugdíjas korában is áthívták még az ország másik végére, sőt külföldre is. Pásztorként élt és úgy is halt meg. "Ha valaki erre a foglalkozásra adja a szívét, az örökre megváltozik. Soha többé nem lesz az, ami volt egykor." 

Jézus az én pásztorom. Már nem "csupán" Úr és Isten, mert ember is. Azzal, hogy megszületett erre a földre, örökre megváltozott. Sokan látják, hogy Ő más, hogy Ő különleges, mégis kevesen követik. Pedig Ő az egyetlen, aki vezetni tud minket a saját világa felé. Akik elfordulnak, csak azt látják, túl kötött az életmód, amit kíván, de akik a sarkában járnak tudják, hogy valójában milyen szabad. Engem különleges kapcsolat fűz hozzá. Mindent tud rólam, minden mozdulatomat, gondolatomat ismeri. Ő az, aki igazán tudja, milyen vagyok és azt is, mire van szükségem. Jobban, mint én magam. Szeret engem és ez adja a békességemet, hogy ezt tapasztalom. De nem csak én, mások is.