szombat, június 07, 2014

Élet-halál kérdése



"Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?"

János 11,25-26

"Élet-halál kérdése!" - mondtuk egymásnak, ha valami nagyon fontos dologról volt szó. Például, hogy lemásolhassuk a házi feladatot a másikéról az óra megkezdése előtt, ha otthon elfelejtettük megcsinálni. Vagy a szüleinktől kölcsönkért autóról, ha az első randira siettünk. Természetesen, ezek a dolgok akkor valóban sokat számítottak, de azóta rájöttünk, az élet és a halál kérdése sokkal komolyabb ennél.

"Mert az élet minden, a halál pedig semmi!" - mondják azonnal páran és komolyan is gondolják. Ezért meg is tesznek mindent, hogy belesűrítsenek minden jóból, amennyit csak lehet, a mindennapjaikba. Szeretnék elérni a minőség és a mennyiség legjobb arányát. Vagyis a legjobb minőségből a legtöbbet magamnak, ha lehet. Aztán, ha nem sikerül csalódottak lesznek, kiábrándultak. Ha pedig mégis, jellemük változik és egyre jobban eluralkodik rajtuk az önzés, az élvezetek utáni állandó szomjúság.

"Ezért élj úgy, hogy utánad mindenki boldogan emlékezzen rád!" - mondják a bölcsek. Ez jó tanács és érdemes is megfogadnod, ha tudod, hogy mi a jó. Elsőre könnyűnek tűnik a válasz, de ha jobban belegondolsz, a jó fogalma igencsak viszonylagos. Mert kinek mi a jó? Hogyan tehetek úgy valaki kedvére, hogy azzal másnak ne ártsak? Vagy csak azok számítanak, akik nekem fontosak? Jó életet élni, hogy az emberek jó szívvel emlékezzenek rám, nem könnyű feladat. Mindenképpen szükségem van egy mércére, ami megmutatja az utat. De hol találom azt?

"Élj hát úgy, hogy jutalmad legyen az öröklét!" - mondják a papok, mesterek, lelki vezetők és még sorolhatnám. Vagyis éljek vallásos életet!? De melyik vallás szerint? Sok-sok szent könyv van, melyiket kövessem? A Tórát, a Bibliát, a Bhagavad Gitát, a Koránt? Vagy talán valóban mindegy? Használjam az összes esszenciáját, ami mindegyikben közös? Meg lehet azt találni? Nem azt keresik a vallási vezetők is, de vajmi kevés eredménnyel? Valóban van közös tartalom. "Légy jó, engedelmes, erkölcsös, vallásos!" - állítja a legtöbb. "Imádkozz, járj közösségbe, hozz áldozatokat!" - teszik még hozzá. De vajon valóban ki tudom érdemelni az öröklétet azzal, amit ezután teszek? Tehetek elég jót, lehetek elég önzetlen, válhatok valóban szentté? Meg tudok annyira változni, hogy még a gondolataim is, a ki nem mondott érzéseim is mind, mind csak tiszták legyenek? És, ha igen, mi van azokkal a bűnökkel, amiket eddig elkövettem? A múlt hibáit a jelen és a jövő jócselekedeteivel nem lehet jóvá tenni! Nem lehet eltörölni!

Jézus mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet!" Tehát nem egy könyv a mérce, nem egy vallás, nem tanítások halmaza, hanem Valaki. Valaki, aki halott volt, de él! Valaki, aki már járt ott és visszatért. Na nem úgy, mint akiknek halálközeli élményük volt. Mert az ő testét összetörték, dárdát döftek át rajta. A vére kifolyt a földre, mint az áldozati állatoké, a szíve megállt és egészen halott volt három napig a sírban. Ő innen tért vissza, nem egy orvosi halálból, nem egy szívleállásból, nem egy újraélesztés után. Ő valóban halott volt, mert a bűneink miatt halt meg. Ő valóban halott volt, mint ahogy mindannyian valóban meghalunk egyszer. Sőt, annál is jobban, mert ő a kárhozat halálával halt meg, hogy mi élhessünk. Majd feltámadt, hogy első legyen közülünk, hogy utat nyisson, Isten megbocsátásának az útját. Az Ő áldozata nélkül nem lehet tiéd az öröklét, de semmit nem tehetsz azon kívül érte, hogy elfogadod azt hittel. Ez az igazi hit, ami a feltámadásban összpontosul. Hányan mondják: "Hiszek Jézusban!", de mikor a halállal szembesülnek, csak legyintenek: "Nem jött még onnan vissza senki!" Hinni Jézusban azt jelenti, hiszem, hogy van örök életem! Azt jelenti, hogy bár meghalhatok, de tudom, hogy végül találkozunk!