csütörtök, május 22, 2014

Bízd az Úrra magad

„Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.”
Zsoltárok könyve 55:23


Nemrég feleségemmel és két gyermekemmel elmentünk Tokajba, hogy megmásszuk az 512 m magas Kopasz hegyet. Kislányomnak könnyű dolga volt, mert babahorozó kendőben vett részt az egész túrán. Hároméves kisfiamnak azonban igazi kihívás volt élete első hosszabb gyalogútja. „Vajon hogy fogja bírni?” – aggódtunk feleségemmel. Az erdei ösvény elején elhagyott minket egy négy-gyerekes család (ebből három kislány volt). Attól kezdve nem kellett noszogatni fiunkat. Ha megálltunk pihenni, sürgetve noszogatott minket:
– Na, induljunk már! Utol kell érnünk a kislányokat.
Még a félúton levő padoknál is alig akart leülni, hogy elfogyasszuk az ebédünket. Körülbelül az út háromnegyedénél láttuk viszont a lányos családot, már visszafelé tartottak, de ez egy csöppet sem zavarta fiunkat: – Utolértük őket! – jelentette ki büszkén.
Nemsokára elértük a csúcsot, és valami új motivációt kellett kitalálni. Megígértük hát neki, hogy ha visszaérünk Tokajba, veszünk neki egy lángost. Ez tartotta is benne a lelket, és zokszó nélkül ment feleségem kezét fogva, de egyre többet csetlett botlott. Csodálkozva meg is kérdeztem feleségemet:
– Hogyhogy nem esett el idáig egyszer sem?
– Erősen fogom a kezét, és ahányszor elesett volna, én mindig visszahúztam.


Nem ugyan így van ez Istennel is? Ha minden nehézség ellenére is talpon maradunk, nem „ingadozunk”, az soha sem a mi érdemünk, hanem Istené, aki fogja a kezünket. Ebben a párhuzamban „az Úrra vetni a terhet” azt jelenti, gyermeki bizalommal megfogni Isten kezét, és a többiről majd ő gondoskodik…