vasárnap, március 02, 2014

Ma csak álmodom...

„... és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon.”
Jelenések könyve 22:4

A kora tavaszi nap első sugarai épp átfúrták magukat a függöny apró résein, és villódzó játékba kezdenek szürke szobád falán. Újból éled minden, vége a télnek, legalábbis ezt reméled. Vége a szürkeségnek, és talán már nem kell sokáig várni, hogy virágba boruljanak az út menti mandulafák. Eljön az ideje a téli pihenés után az életnek, az újrakezdésnek. Szíved már régóta vágyott erre a napsugárra a komor napok után, és szinte érzed a levegőben a reményt, az új lehetőség halk csodáját. Szeretnéd, ha ez a pillanat tökéletes lenne, ha a reggeli nyugalmadat nem rontaná el a ház mellett elsuhanó mentő szirénája, ha madarak énekét hallgathatnád az ébredő város zaja helyett, ha a tiszta tavaszi levegőbe nem kúszna a kipufogók mérges gáza, ha az éledő reményt nem tenné csalfává a kiábrándító valóság.

Isten ma reggel, ebben a tavaszi ébredésben a hitet szeretné felkelteni benned fagyos álmából. Mert eljön az a nap, amire vársz. Eljön Ő, és megszűnik minden rossz, ami tönkretette a teremtés összhangját. Egyszer eljön majd az a nap, mikor a tavasz reményét nem árnyékolja be a közelgő tél gondolata. Eljön az a nap, amikor többé sehol nem lesz halál, amikor minden élni és lüktetni, ragyogni fog örökké. Amikor az ember újra Ember lesz, testvére és őrizője a másiknak, gondviselője a rábízott természetnek, és barátja az Istennek.

Eljön a nap, amikor végre megláthatod Őt. Ma még csak álom, ma még csak játszol a képzeleteddel, milyen is lehet a szemébe nézni, az öröklétnyi tekintet tengerében viszont látni képmásodat. Milyen az arca, milyen érzéseket villant, mikor megpillant téged, a hazatért vándort, aki egy vagy a megszámlálhatatlan tömegből, de Neki mégis különleges és megismételhetetlen csoda.

Szemébe nézve lepereg előtted a közös út, amit Vele tettél meg. Minden nevetés és könnycsepp, minden seb és gyógyulás, minden kudarc és győzelem. És bár még nem láthattad Őt eddig soha sem, mégis olyan ismerősnek hat, mint egy régi barát akivel már a születésed előttről ismeritek egymást.

Mert mindig Ő volt ott melletted. Mindig Ő volt az, akihez kiáltottál, akinek néha elengedted, aztán megragadtad a kezét. De Ő mindig ott volt. Ő volt. És Ő lesz ezután is, az örökkévalóság végéig és azon túl. Szája mosolyra húzódik, keze kitárul, és magához ölel szorosan. Most már vége. Vége minden rossznak, és többé nem fogja semmi sem elrontani kapcsolatotok harmóniáját.


Hát nézz fel ma reggel reménykedve a tavaszi égre, mert nemsokára eljön az a nap! Nemsokára eljön az örök tavasz, az örök, véget nem érő élet Vele, akinek neve ott fénylik a homlokodon, mert Hozzá tartozol.