Ma csak álmodom...
„... és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a
homlokukon.”
Jelenések könyve 22:4
A kora tavaszi nap első sugarai épp átfúrták magukat a
függöny apró résein, és villódzó játékba kezdenek szürke szobád falán. Újból
éled minden, vége a télnek, legalábbis ezt reméled. Vége a szürkeségnek, és
talán már nem kell sokáig várni, hogy virágba boruljanak az út menti
mandulafák. Eljön az ideje a téli pihenés után az életnek, az újrakezdésnek.
Szíved már régóta vágyott erre a napsugárra a komor napok után, és szinte érzed
a levegőben a reményt, az új lehetőség halk csodáját. Szeretnéd, ha ez a
pillanat tökéletes lenne, ha a reggeli nyugalmadat nem rontaná el a ház mellett
elsuhanó mentő szirénája, ha madarak énekét hallgathatnád az ébredő város zaja
helyett, ha a tiszta tavaszi levegőbe nem kúszna a kipufogók mérges gáza, ha az
éledő reményt nem tenné csalfává a kiábrándító valóság.
Isten ma reggel, ebben a tavaszi ébredésben a hitet szeretné
felkelteni benned fagyos álmából. Mert eljön az a nap, amire vársz. Eljön Ő, és
megszűnik minden rossz, ami tönkretette a teremtés összhangját. Egyszer eljön
majd az a nap, mikor a tavasz reményét nem árnyékolja be a közelgő tél
gondolata. Eljön az a nap, amikor többé sehol nem lesz halál, amikor minden
élni és lüktetni, ragyogni fog örökké. Amikor az ember újra Ember lesz,
testvére és őrizője a másiknak, gondviselője a rábízott természetnek, és
barátja az Istennek.
Eljön a nap, amikor végre megláthatod Őt. Ma még csak álom,
ma még csak játszol a képzeleteddel, milyen is lehet a szemébe nézni, az
öröklétnyi tekintet tengerében viszont látni képmásodat. Milyen az arca, milyen
érzéseket villant, mikor megpillant téged, a hazatért vándort, aki egy vagy a
megszámlálhatatlan tömegből, de Neki mégis különleges és megismételhetetlen
csoda.
Szemébe nézve lepereg előtted a közös út, amit Vele tettél
meg. Minden nevetés és könnycsepp, minden seb és gyógyulás, minden kudarc és
győzelem. És bár még nem láthattad Őt eddig soha sem, mégis olyan ismerősnek
hat, mint egy régi barát akivel már a születésed előttről ismeritek egymást.
Mert mindig Ő volt ott melletted. Mindig Ő volt az, akihez
kiáltottál, akinek néha elengedted, aztán megragadtad a kezét. De Ő mindig ott
volt. Ő volt. És Ő lesz ezután is, az örökkévalóság végéig és azon túl. Szája
mosolyra húzódik, keze kitárul, és magához ölel szorosan. Most már vége. Vége
minden rossznak, és többé nem fogja semmi sem elrontani kapcsolatotok
harmóniáját.
Hát nézz fel ma reggel reménykedve a tavaszi égre, mert
nemsokára eljön az a nap! Nemsokára eljön az örök tavasz, az örök, véget nem érő
élet Vele, akinek neve ott fénylik a homlokodon, mert Hozzá tartozol.
